Group Info Group Founded 8 Years ago 83 Members
4,095 Pageviews60 Watchers

Favourites

something there by terlebooba something there :iconterlebooba:terlebooba 282 23 Frank Grillo by BadMarilyn Frank Grillo :iconbadmarilyn:BadMarilyn 2 0 Tattoo by BadMarilyn Tattoo :iconbadmarilyn:BadMarilyn 3 0 Maskara by B-boyAlfelor Maskara :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 13 8 IBYE by B-boyAlfelor IBYE :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 11 2 B.A series #2 SkullGarden by B-boyAlfelor B.A series #2 SkullGarden :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 6 0 Pi 15th anniversary edition by B-boyAlfelor Pi 15th anniversary edition :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 14 4 50 Years by B-boyAlfelor 50 Years :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 60 15 Undesirably Good by B-boyAlfelor Undesirably Good :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 39 5 Own by B-boyAlfelor Own :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 759 69 One Human Band by B-boyAlfelor One Human Band :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 12 15 Breathe Carolina Sk8Board by B-boyAlfelor Breathe Carolina Sk8Board :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 23 11 Tonight Alive Sk8Board by B-boyAlfelor Tonight Alive Sk8Board :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 15 8 Pierce the Veil Sk8Board by B-boyAlfelor Pierce the Veil Sk8Board :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 19 4 Good Jobs by B-boyAlfelor Good Jobs :iconb-boyalfelor:B-boyAlfelor 26 8

Gallery Folders

Featured
The mysterious tree (hungarian)A titokzatos fa Egy kutató csoporttal voltunk ezen a különleges bolygón. Már több éve éltünk itt. Feladatunk az volt, hogy felderítsük a bolygó egy részét és kiderítsük, hogy mennyire alkalmas az emberi életre. A levegő és a hőmérséklet egész jónak bizonyult, így hamar levettük az űrruháinkat. Mivel hosszútávú kutatásról szólt a küldetésünk, illetve a feladataink között szerepelt az is, hogyha alkalmasnak találjuk a bolygót a letelepedésre, akkor a benépesítés megkezdéséhez is hozzáláthatunk. Ezen indokból a küldetésre leginkább családok és párok jöttek el. A táborban sok gyerek játszott és nevelkedett. Az első néhány hétben sikerült megállapítanunk, hogy az itt található jó pár növénynek ehető a termése, így hamar el is kezdtük elvetni a magokat, hogy magunk termeljük meg az élelmet. Arra is hamar rájöttünk, hogy a magunkkal hozott növény magok is életképesen megnőttek a vetés után. Ugyanakkor meglepetten tapasztaltuk, hogy sokkal hamarabb érik el a teljes kifejlődést az elvetett magok, mint azt a Földön tapasztalhattuk. Valamiféle különleges tápanyagok vannak a földben, amik meggyorsítják a növények növekedését, így körülbelül harmad annyi idő alatt arathattuk le a termést, mint a Földön szokás. Amióta itt vagyunk ezen a bolygón, azóta érdekes módon egyetlenegy állattal sem találkoztunk. Se madár, se kisebb vagy nagyobb emlősállat. Horgászással is megpróbálkoztunk, de semmi sikerrel. Olyan ez az egész bolygó, mintha csak növények élnének itt. Bár az is igaz, hogy még nagyon távolra nem merészkedett a kutató csapat a tábortól, így lehet, hogy jóval távolabb még találhatunk valamiféle élőlényeket a növényeken kívül. A tábortól nem messze találtunk viszont egy érdekességet. Egy hatalmas erdő mélyén egy kisebb tisztáson állt egy ősöregnek tűnő fa. Az érdekessége abban állt, hogy a fa egy nagyobb víz közepén helyezkedett el. Ugyanakkor ez a víz nem akármilyen víz volt. Távolról sima, átlagosnak tűnt, de közelebbről már egészen más titkokat rejtett, de erre csak később jöttünk rá. Nem volt nagyon mély, mivel csak talán térdig érhetett, illetve a fa gyökereinél is nem lehetett sokkal mélyebb ettől a szinttől. A fa törzsétől számítva minden oldalról körülbelül két és fél talán három méter szélességben terjedt ki ez a fura víz. Mi ugyan víznek hívtuk, de ez valami más volt. Valami élő organizmus, ami szimbiózisban lehetett ezzel az öreg fával.- Állj! – kiáltottam oda az egyik férfinek hirtelen, aki épp a kezével akart belenyúlni ebbe a vízbe. A férfi elvette a kezét a víz közeléből, rám nézett, majd felállt a guggoló helyzetéből. Mivel a megérzéseim eddig szinte hibátlanul valóra váltak, így nagyon sokan hallgattak is a szavaimra. Vezető pozícióban voltam, bár voltak azért páran, akik nem hittek a képességeimben. Talán irigységből, vagy csak szkeptikusságból, de nem is ez a lényeg most. Valami azt súgta, hogy ne érjünk hozzá ehhez a fura sötét színű vízhez.- Doktornő? – szólított meg egy fiatal, rövid hajú nő, aki épp akkor lépett mellém.- Védőfelszerelés legyen mindenkin, aki csak a közelébe megy ennek a víznek. – mondtam szigorúan, miközben ennek a különleges folyadéknak a felszínét néztem. Teljesen tükörsima volt, egy cseppet sem hullámzott, pedig a környező magas fű lassan lengedezett az enyhe szellőben. - Nagyon különös… - mondtam halkan.- Félnünk kellene tőle, doktornő? – kérdezte a mellettem álló nő.- Úgy vélem kellő óvatossággal kell bánnunk vele. Valami nem stimmel itt. Összehúzott szemöldökkel meredten bámultam a víz felszínét néhány pillanatig, hátha valamit meglátok rajta, de teljesen nyugodtnak tűnt. Odafordultam a mellettem álló nőhöz.- Vegyetek fel védőruhát, és mintavételi eszközökkel, vastag kesztyűben gyertek vissza! Megvizsgáljuk ezt a valamit. Be kell vinnünk a laborba, mielőtt a fát is megvizsgálnánk közelebbről.- Igenis, doktornő – szólt a fiatal nő és intett két kollégájának, hogy tartsanak vele, majd elsietett a tábor felé.Néhány pillanatig némán néztem utánuk, mikor egy ideges és riadt hangra lettem figyelmes a hátam mögött. Azonnal megfordultam.- Hé! Mit csinálsz? – kiabált egy férfi a fa irányába. Követtem a tekintetét, és akkor megláttam azt a másik férfit, akire jó előbb rászóltam, hogy ne nyúljon szabad kézzel a folyadékhoz. Úgy tűnik számára a szavam semmit sem ért. Belesétált a vízbe ruhástól, és épp a bal kezével vizezte be a jobb karját, ami teljesen fedetlen volt, mivel rövid póló volt rajta. - Tudtam! Ez nem közönséges víz! – gondoltam magamban, teljesen ledöbbenve a látványtól.A vízben álló férfi, amint bevizezte a karját, azon valami halvány rózsaszínes, kissé átlátszó zselés anyag jelent meg, és befedte az egész felső karját a könyöktől felfelé egészen a tarkójáig.- Mit csinál maga? Elment az esze? – vontam kérdőre idegesen a férfit. Ő pár pillanatig meredten és mozdulatlanul bámult a folyadékra, amiben állt. – Jöjjön ki onnan nagyon gyorsan! A férfi rám nézett. Tekintete nagyon furcsa volt. Felém nézett, de olyan volt, mintha nem látna. Lassan kisétált a vízből, és elindult az irányomba.- Azonnal zárjátok karanténba! – mondtam dühösen a felelőtlen férfi szemeibe nézve.Ő csak megállt előttem kb. másfél méterre. Meredten nézett valamit a nyakam alsó részének környékén. Egy szót se szólt, mikor az oldalán megjelent két védőruhás ember, és az alkarját megfogva finoman húzták, hogy menjen velük. A férfi lassan jobbra pillantott az egyik védőruhás munkatársamra, majd szótlanul elindult a kísérőivel. Én az érzelmeimmel küszködve dühösen, ugyanakkor aggódva néztem a trió után. Időközben megérkezett az a nő is, akit elküldtem a védőfelszerelésért a táborba. - Hozzálátok a mintavételhez, doktornő… – szólt csendesen.- Már nem kell! – mondtam halkan, majd ránéztem. – Ott megy a mintánk a tábor felé. Tartsátok karanténban, a ruháin lévő anyagot pedig vizsgáljátok meg nagyon alaposan, védőfelszerelésben! - Igenis.- Volt valami a szemében… - suttogtam elgondolkodva a távolodó trió után nézve ismét.- Parancsol?- Csak tartsátok szemmel azt az idiótát! Állandóan csak a baj van vele…- Meglesz, doktornő! Ön jól van? - Igen, jól vagyok, köszönöm. Menj csak.- Rendben van. A fiatal nő elsietett a tábor felé. Én pedig visszafordultam a fa irányába. Elgondolkodva néztem a vizet, majd lassan felnéztem a fára is, amin egy darab levél nem volt, mégis úgy tűnt, hogy él. Körülöttem összepakoltak a többiek, és készültek, hogy visszamenjünk a táborba. Egy szó nélkül mindenki szépen lassan elsétált mellettem és elindultak a szállásunk felé. Utoljára egy fiatal férfi maradt, aki igyekezett lassabban pakolni, mint a többiek. Megvárta míg mindenki elment, két kattanással bezárta a ládáját, amiben a tudományos tesztelő eszközöket szállította, majd odalépett hozzám. Látta rajtam, hogy nagyon el vagyok gondolkozva, ezért kedvesen és nagyon halkan megszólított.- Doktornő?- I-igen? – fordultam felé kizökkenve a gondolatmenetemből.- Jól van asszonyom?- Igen, jól vagyok. Köszönöm. Csak elbambultam. Menjünk! – mosolyodtam rá.Visszasétáltunk kettesben a táborba. Már nagyon sok ideje itt voltunk ezen a bolygón, de eddig valahogy nem találtuk meg ezt a különös fát, pedig egész közel volt a táborunkhoz. Olyan volt, mintha eddig valami láthatatlan védőfal nem engedett volna minket abba az irányba. Most viszont ez a fal leomlott, így megtalálhattuk. De vajon jó ötlet volt a közelébe mennünk? Mi lesz, ha veszélybe sodortam a családom és az embereim életét? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal haladtunk némán az úton a tábor felé. Az ajtón belépve én balra fordultam, míg a munkatársam jobbra fordult.- Jó éjt, doktornő – mondta kedvesen.- Jó éjt, neked is… - válaszoltam kissé elgondolkozva. A szálláskabinom a folyosó végén lévő legtávolabbi helység volt. Előtte azonban még jó pár helység mellett haladtam el. A munkatársaim szálláshelyei mellett, illetve több kísérleti szoba mellett is, amelyek falai vastag üvegfalból álltak. Ezek közül pont az egyik ilyen szoba mellett, ahogy elhaladtam, láttam, hogy ott vetik le épp a fertőzött férfi ruháit. Az üvegen keresztül pár másodpercig követett a tekintetével, ahogy lassan elhaladtam a szoba előtti folyosón, majd újra előre nézett a semmibe. Teljesen olyan volt, mintha nem lenne magánál. Mikor végre beléptem a kabinomba, és becsuktam magam mögött az ajtót, egyből szaladt is felém a legidősebb lányom, hogy köszöntsön.- Szia anya! De jó, hogy megjöttél! – mondta boldogan, és közben szorosan átölelte a derekam.- Szia anya! – szólt egy másik vidám hang a szoba túlsó végéből, és már hallani is lehetett az apró kis talpacskák közeledtét.A nagyobbik lányom nemrég múlt tíz éves. A kisebbik gyermekem, az öccse már jócskán elmúlt öt éves. Minden nap így köszöntenek, ha a hosszú és fárasztó nap után végre hazaérek.- Remélem nem dolgozta agyon magát, asszonyom! – szólt a szoba túlsó végéből egy idős, kedves hölgy hangja.- Oh, jól vagyok Betty! Csak elfáradtam… - mondtam sóhajtva, és lehuppantam a kedvenc fotelembe. - Azt nem is csodálom! Még nem lett volna szabad dolgoznia! Még csak három nappal ezelőtt szült…- Tudom, tudom… ne aggódj, jól vagyok! – mosolyogtam a közeledő nőre, aki épp a karjában hozta az én legkisebb gyönyörűségem, a nemrég született kislányom. – És hogy van az én kis angyalkám? - Nagyon jól viselkedett! Egyszer sem sírt! Nagyon aranyos kis csöppség – mondta a dadus, és közben az ölembe rakta kislányom. – Tiszta anyja!- Azért remélem az apjából is lesz benne jócskán! - Biztosan… Miközben a dadusom és a gyerekeim feledtették velem a nemrég történteket, addig azonban elkezdődtek a különös, és furcsa események a táborunkban, amikről egyelőre még semmi tudásom nem volt. Egy körülbelül tizennégy éves fiú sétált ki az épületből felnőtt felügyelete nélkül, egyedül. Monoton léptekkel haladt végig azon a keskeny ösvényen, ami egészen a titokzatos fához vezetett. Egyenletes, szinte gépies léptekkel haladt, miközben csak előre nézett, és a tekintete a semmibe veszett. Mintha valami megszállta volna, vagy irányítaná. Nemsokára oda is ért a fához. Egy pillanatra megállt, lassan felnézett a fára, majd nyugodt lépésekkel besétált a különös vízbe. A fa gyökereihez érve szépen letérdelt a vízbe, majd behunyta a szemét, és lassan eldőlt a vízben, mint akit hirtelen ért az álom, elmerült a víz alá. Néhány perc múlva újabb léptek zaja hallatszott. A megbabonázott férfi érkezett a fához. Bal kezével épp egy körülbelül öt-hat éves kisfiú kezét fogta, akinek a homlokon egy vízszintes csíkban ott volt ez a különös rózsaszín folyadék, ami a megfertőződött férfi karján is még mindig ott volt. A kisfiú szemei üresen meredtek a semmibe pont úgy ahogy az előző fiúnál is, akinek a homlokán szintén volt egy ilyen csíkban ebből a folyadékból. A férfi lassan előre nyújtotta azt a kezét a fa irányába, amivel a kisfiú kezét fogta. Ő értette mit kell tennie. Szótlanul eleresztette a férfi kezét, és besétált a vízbe, majd mikor derékig benne volt a vízben, behunyta a szemét, és ő is ráfeküdt a vízre, majd teljesen elmerült. A víz szélén álló férfi rezzenéstelen arccal nézte, ahogy a kisfiát elnyelte a víz. Néhány percig így állt ott, majd lassan hátat fordított a fának, és visszaindult a tábor felé. Néhány méter után szembejött vele egy fiatal nő, aki egy körülbelül hét éves kislányának a kezét fogta, és a semmibe bámulva haladtak a fa felé. Mind a kettőjük homlokán volt egy-egy ilyen rózsaszín folyadékból álló csík a homlokán. A nő után egy másik nő sétált egy alig pár hónapos, alvó kisbabával a karjaiban. Nekik is volt a homlokán egy-egy ilyen jel, és ők is a fa felé haladtak monoton léptekkel. Sorra jöttek ki az épületből az emberek, és mindegyikük a saját gyermekének a kezét fogva, vagy épp a karjaiban tartva vitte a titokzatos fához. Mindegyik teljesen megbabonázva, némán haladt tovább az útján. Hirtelen furcsa zajt hallottam a folyosó felől, amire egyből felkaptam a fejem, és a hang irányába fordultam.- Majd én megnézem! – Ajánlotta a dadus, de én a fejemet csóváltam.- Nem! Majd én megyek! Az én felelősségem!- Ahogy a gyermekei is! – szólt utánam a nő aggódva.- Tudom! Ezért is bízom magára! A lehető legjobb kezekben vannak a kicsik! Maradjatok itt!- Rendben van. Vigyázzon magára, asszonyom!Én csak bólintottam egyet, majd óvatosan lenyomtam a kilincset és kimentem a folyosóra. Az egyik szobából épp az egyik kolléganőm jött ki a kislányával.- Szia Molly! Hová mentek ilyenkor? – kérdeztem kíváncsian, miközben megfogtam a nő vállát. Ő rám nézett néhány pillanatig, a szemében valami furcsa sötétséget láttam. Pont olyat, mint amit a fertőzött férfinál láttam. Elengedtem a vállát, ő pedig szótlanul elfordult tőlem és folytatta tovább az útját. Pár pillanatig néztem a nő után, mikor egy újabb nő lépett ki egy másik szobából a kislánya kezét fogva. Mögötte pedig a férje követte, aki a karjában vitte a két és fél éves fiát. Ez a kisfiú híres volt itt a hangjáról, meg a hisztijeiről, most azonban némán az apja vállán pihentette a fejét és a semmibe bámult.- Mi történik itt? – suttogtam magam elé, majd sietős léptekkel követtem az embereimet.Sorra előztem le őket, de amint elhaladtam mellettük, rájuk néztem néhány másodpercre. Mindegyikük szemében különös sötétséget láttam, illetve a homlokukon egy-egy rózsaszín csíkot. A semmibe bámultak, és monoton módjára haladtak előre, ki a táborból. Az épületből kilépve láttam, hogy jó páran a titokzatos fához vezető ösvény felé mennek. gyorsan utánuk siettem. Rettentően aggódtam, és megszaporáztam a lépteimet. Ahogy a fához közeledtem, pont láttam, amint az egyik legkedvesebb kollégám a fiát teszi bele a fát körül ölelő vízbe. Gyorsabban kezdtem el futni.- Állj! Állj! Mit csinál? Magánál van? Megfullad!!! ÁLLJ!!! – kiabáltam kétségbeesetten, ahogy láttam ezt a jelenetet. Az aprócska kis test pedig lassan elmerült a vízben. A kollégám pedig csak nézte, és nem tett ellene semmit. Már csak pár lépés volt hátra, hogy odaérjek a vízhez, de ekkor hirtelen megtorpantam. Akkor vettem csak észre, hogy ez a folyadék, ami körülvette a fát, ez most sokkal szélesebb körben terül el. Lepillantottam a vízbe, hogy belemenjek, és kimentsem a csecsemőt, és akkor megláttam a borzalmat. A víz tele volt halott gyerekekkel. A tábor összes gyermeke itt volt a víz legmélyén, kivéve az én gyermekeimet. Azt hittem biztonságban vannak, de tévedtem. A víz körül rengeteg felnőtt kollégámat és kolléganőmet pillantottam meg, ahogy csak állnak a víz szélén, a legsekélyebb résznél, és mindegyikük némán elbambulva nézi a fa tövét. A víz színe is megváltozott. Már nem sötét rózsaszín volt, és a kollégáimon is nem halvány rózsaszín csík volt a homlokukon, hanem már inkább méregzöld színűhöz tudnám hasonlítani a színét. Csak én voltam az egyetlen, akit még nem babonázott meg ez a fa? Nem tudtam, hogy mit tegyek. Ha belemegyek a vízbe, akkor engem is az uralma alá hajt, de ha nem megyek bele, akkor még esélyt sem adok rá, hogy valamelyik gyermeket kimentsem! Ekkor hirtelen megpillantottam, hogy kis apró buborékok áramlottak fel az egyik, vízben fekvő gyerek orra körül. Lehet élnek még? Lehetséges, hogy mindegyikük életben van még? Fürkésző tekintettel néztem a víz alatt fekvőket. És igen! Több gyermeknél is láttam apró kis levegő buborékokat felszállni a víz tetejére. Ők még élnek! Gyorsan ki kellett találnom valamit, de nem jutott eszembe semmi értelmes. Ekkor azonban váratlanul megragadta valaki jobb oldalt a karomat. Odanéztem, és megláttam azt a fiatal férfit, aki mindig olyan kedves és figyelmes velem. Most azonban a tekintete ködös volt, a szemeiben sötétség honolt. Nem volt magánál. Szótlanul húzni kezdett a víz felé. - Nem! Nem! Nem akarom! – tiltakoztam, de ő hajthatatlan volt.Ekkor egy újabb kollégám lépett mellém, és a másik karomat is megragadta. Ő is vonszolt befelé a vízbe. A két férfi már olyan erős volt, hogy nem bírtam velük, és belevittek a vízbe. Amint beleléptem a vízbe, éreztem, hogy az elmém kezd egyre jobban elhomályosulni. Egyre álmosabbnak éreztem magam. Már nem ellenkeztem, és hagytam, hogy egyre mélyebbre húzzanak ebbe a különös folyadékba. Leguggoltam a vízben, és magam elé bámultam.- Aludj… Aludj te is… - egy furcsa idegen férfihangot hallottam a fejemben. – Álmodj! Álmodj, ahogy a gyerekek is álmodnak…- Nem akarok… - suttogtam magam elé bámulva. Éreztem, hogy egyre erősebben szólít ez a hang. Körülöttem pedig minden felnőtt egyre beljebb sétált a vízben, leguggoltak ők is, hogy már csak épphogy a válluk és a fejük látszódott ki ebből a folyadékból. Engem is húztak egyre mélyebbre. Az egyik kollégám álmatag tekintettel lassan kente be a vállam és a karomat is ezzel a folyadékkal. Éreztem, ahogy valami a tarkómhoz ér. Egyre ködösebb lett minden körülöttem. Kellemesen hideg zselés anyaghoz tudnám hasonlítani ezt a folyadékot, bár nem annyira sűrű, mint zselé a gyümölcstortán. Inkább csak egy picivel tűnt zselésebbnek, mint a hétköznapi víz. Még tetszett is volna, ahogy a bőrömhöz ért ez az anyag, de így, hogy éreztem, hogy egyre inkább nem vagyok ura a testemnek, így egyre jobban zavart a dolog. Úgy éreztem, már képtelen vagyok megmozdulni.- Ne ellenkezz! Az enyém vagy! Aludj… aludj… - hangzott fel újra a mély, sejtelmes, férfihang a fejemben.- Nem… nem akarom… - kimondott szavak helyett már csak gondolatban tudtam tiltakozni.Úgy éreztem ez lesz a vég, minden elveszett, de ekkor újabb léptek zaját hallottam meg. Valaki ismét a vízbe ment bele. Próbáltam kissé oldalra pillantani, és akkor megláttam a nagyobbik lányom, amint épp az egyik megbabonázott kollégám lassan a víz alá nyomja.- Neeem! Ő a Lányom! Neeem! – ordítottam magamban, de még mindig nem nagyon tudtam egy hangot se kiejteni a számon!- Ne ellenkezz! – hangzott a hang ismét a fejemben.- Hagyjál békén! A lányomat nem veszed el! – rettentően erősen próbáltam koncentrálni, hogy kiszabaduljak ebből az elme fogságból. Éreztem, hogy az ajkaim kissé megmozdultak, és nagyon halkan összekoccantak a fogaim. Rettenetesen szabadulni akartam, hogy megmentsem a lányom. Ekkor azonban a szemem sarkában megpillantottam egy világoskék plüss takarónak a sarkát, amin egy ezüst „B” betű volt hímezve.- A kisfiam… - nyögtem erőtlenül, de most már valamennyire hangosabban és nem gondolat útján szólaltam meg.- Ez nem lehetséges…– szólt elsőnek megdöbbenve a hang a fejemben, majd rám parancsolt. - Azt mondom, aludj!- Hagyjál… már… békén! – nyögtem fog csikorgatva, és éreztem, ahogy a végtagjaimba is egyre erősebben visszatér az irányítás.Ekkor azonban hirtelen megláttam közeledni azt a férfit, aki először ment bele ebbe a gonosz folyadékba. A karjaiban pedig a legkisebb gyermekem tartotta. - Nem! Őt nem! Ő még csak most született!!! NEEEM!!! – ordítottam, miközben a fogamat csikorgattam.Úgy tűnik kezdtem visszanyerni az életenergiámat. Kezdtem magamhoz térni. A férfi közben lehajolt, és szép lassan a vízhez érintette a kisbabámat.- NEEEM! Ne merészeld!!! – ordítottam rá még jobban. Ez volt az a pont, mikor aztán az anyai ösztöneim védelmező része maximális fokozatra kapcsolt. Éreztem, hogy egyre gyengébb hatással van már rám ennek a folyadéknak az ereje. A kislányom pólyáját lassan ellepte a víz. Már csak épphogy az arcocskája volt már csak kint a víz felszínén, mikor végre sikerült felülkerekednem a víz erején, és alányúltam a pólya alá, és gyorsan kiemeltem a vízből a kisbabám.- A gyermekeimet nem bánthatod! Ahogy a többi gyermeket sem! – ordítottam a fa tövének. Közben megragadtam a nagyobbik lányom karját a víz alatt, és őt is kiemeltem a vízből. Magamhoz öleltem úgy, hogy fejét és vállait valamennyire a víz felett tudjam tartani. Ájultan feküdt a karjaimban. Közben azzal a kezemmel, amelyikkel a nagyobbik lányom fogtam, megkerestem a víz alatt a kisfiam karját is. Megragadtam, és őt is a víz felszínére húztam egy rántással, amiben egy pillanatra ugyan elengedtem a nagyobbik lányom, de aztán egyszerre magamhoz öleltem a két nagyobbik gyermekem, míg a bal karomban aludt a legkisebb. Minden erőmet összeszedve a víz széle felé vettem az irányt. Éreztem, hogy a megbabonázott kollégáim felém fordították tekintetüket. A fejemben megannyi forgatókönyv zajlott le, hogy hogyan védjem meg bármi áron a gyermekeim életét, ha esetleg támadni készülnek. De nem történt semmi. A partra vittem a gyermekeimet, és óvatosan lefektettem őket a kiszáradt fűbe, pár méterrel távolabb a víz szélétől. ezután visszamentem a vízbe, és újabb víz alatt fekvő gyermekek karjait fogtam meg, és vittem ki a partra a saját gyermekeim mellé. Meghallgattam mindnek a mellkasát. Életben voltak. A sajátjaimnak éreztem a szívverését a testemen, mikor a vízből kiemelve magamhoz szorítottam őket. Tényleg csak alszanak. - Hogy vagy képes ellenállni nekem? – kérdezte a hang, immár a fának a hangjaként.- Nem tudom! De nem is érdekel! Csak a gyerekek élete a fontos! – mondtam fog csikorgatva, zihálva a kimerültségtől, de nem adtam fel. Újra bementem a vízbe, és újabb két gyermekkel a karjaiban jöttem ki a partra. Óvatosan lefektettem őket a többiek mellé. Őket is gyorsan megvizsgáltam. Még éltek, de nem tértek magukhoz, a homlokukon pedig még mindig rajtuk volt ez a zöld zselés anyag. Gyorsan letöröltem egyesével a gyerekekről, és jó távolra, vissza a vízbe hajítottam ezeket a zselés anyagokat. Pár pillanat múlva el is kezdték kinyitni a szemüket a gyerekek.- Anya! Olyan furát álmodtam! – kezdte egyből a legidősebb lányom, és magához ölelt.- Én is! Azt álmodtam, hogy egy fa megakarta enni az álmainkat! – folytatta a kisfiam, és ő is megölelt.A többi gyerek is kezdett magához térni.- Vigyázzatok egymásra, és maradjatok itt! Ne gyertek a víz közelébe! – mondtam. – Ez nektek is szólt! – néztem rá a többi gyerekre.Ők csak bólogattak, majd aggódva a vízben ülő szüleikre néztek, akik még mindig mozdulatlanul bámultak rám.- Ott van az anyukám! – szólt az egyik gyerek mellettem.- Nekem meg az apukám! – tette hozzá a másik.- Minden rendben lesz, csak maradjatok itt, és maradjatok együtt! Mindenkit kihozok, rendben? – Biztatóan ránéztem a gyerekekre. Ők csak bólogattak, és megfogták egymás kezét, hogy így vigyázzanak magukra. Én rájuk mosolyogtam, és visszamentem a vízbe.- Miért csinálod ezt? – kérdezte a fa. – ők nem a gyerekeid!- De szeretem őket is, még ha nem is a sajátjaim! – mondtam a fogaim között préselve a szavakat.- Ezt nem értem…- Persze, hogy nem érted, mert benned nincs szeretet!- Mi az a szeretet?- Az az, mikor valakik fontosak számodra, és minden áron, akár az életed árán is megmentenéd őket…- Megmenteni? Én mentem meg őket, hogy álmodni hagyom őket, csakhogy ne szenvedjenek. - És közben lassan megölöd őket! - Adok nekik levegőt. Lélegeznek.- De ha nem kapnak inni, vagy enni, ugyanúgy meghalnak!- Enni?- Igen! Te is eszel! Úgy tűnik az álmaikat eszed! - Az álmok adnak nekem életerőt. Így tudok élni!- De milyen élet az, amiben másoknak ártasz? Mondd milyen élet?- Az álmaikban, az emlékeikben rengeteg szenvedést láttam.- És mást nem láttál? Szeretetet? Gondoskodást? Kedvességet? Boldogságot? A fa elhallgatott. Én meg dühös voltam rá, rettentő dühös. Újabb kisgyerekeket emeltem ki a vízből. Ők még csak pár hónaposak voltak. Gyorsan kivittem a partra, letöröltem a homlokukat, majd a többi gyerek gondjaira bíztam őket. Mikor visszamentem a vízbe, akkor úgy éreztem, mintha kevésbé akarna már uralni engem a víz. Miközben hordtam ki a gyerekeket a partra, akkor végig gondoltam, hogy valószínű, hogy a vízben van valami elme irányító organizmus, és ezért viselkednek olyan zombi módjára a felnőttek, illetve ennek a hatására altatták el a gyerekeket is. A víz a fát táplálja. Szimbiózissal van egymással.- Ha elviszed a gyerekeket, akkor nem tudok új életre kelni. – szólt csendesen a fa.- Ártatlan életeket oltanál ki, csakhogy te élj? Hát milyen lény vagy te? – kiabáltam le ismét.Újabb hallgatás következett, én pedig csak hordtam ki a partra a gyerekeket. Már csak néhány volt a víz alatt, talán két-három forduló még.- Régen éltem…- És miből táplálkoztál? Tán az itt élő állatokból, humanoid lények gyermekeiből?- Nem.- Akkor most miért teszed ezt?- Mert nem volt választásom – szólt a hang a fából. Néhány pillanatig csend volt, aztán folytatta. – Egy meteor réges-régen kiirtotta az élőlényeket a bolygó ezen részén, bár az is lehet, hogy az egészen. Álomba merültem, és vártam… Vártam a halálra. Aztán egy napon megérkeztetek a felszínre. Felmértem az energia szinteteket, és úgy véltem, ha kicsit többen lesztek, akkor belőletek fogok új életre kelni. A te gyermeked születése volt az a pillanat, mikor elhatároztam, hogy utat engedek nektek hozzám, hogy rám találjatok. Eddig rejtőztem előletek. Sajnálom. Csak élni szerettem volna… Még a meteor becsapódása előtt csodás életem volt. Hatalmas lombkoronám alatt nagyon sok élőlény szeretett pihenni, aludni, így állandóan volt elég energiám ahhoz, hogy életben maradjak, illetve leveleket, virágokat neveljek. De a meteor becsapódás után az élet szinte teljesen eltűnt a bolygó felszínéről. Engem a saját védőburkom védett meg, illetve, akkoriban még nagyobb körben ki tudtam terjeszteni a védőfalam, így a benne lévő növények velem együtt túl élték a katasztrófát. Életben tartottam őket azzal, hogy a mágikus fanedvem átalakította a tápanyagokat olyanná, amit ők is tudnak hasznosítani. Végül ők elszaporodtak, én pedig legyengültem… Utolsó energiámmal még egy kis védőfalat emeltem magam köré, ami teljesen eltüntetett mindenki elől. Ne haragudjatok…- Így már érthető a viselkedésed, de akkor is szabadon kell engedned mindenkit! – mondtam a fának, immár nyugodtabb hangnemben.- Rendben van. Ekkor a víz kezdett visszahúzódni, majd szép lassan eltűnt a fa gyökereiben. A megbabonázott felnőttek kezdtek magukhoz térni. Sorra kérdezgették, hogy hol vannak, és mi történt velük. A gyerekek pedig boldogan szaladtak a szüleikhez. Az én gyermekeim is odajöttek hozzám, szorosan magamhoz öleltem őket. Még a legkisebb is boldogan kapálózott aprócska kezeivel a pólyában, miközben egy csókot adtam a homlokára. - Most menjetek a többiekkel, nemsokára én is megyek! – mondtam a gyermekeimnek, és mindegyiknek adtam a homlokára egy-egy csókot. – Még van egy kis elintézni valóm.- Megvárunk itt.- Rendben van.Közelebb mentem a fához. Óvatosan megérintettem kérges törzsét.- Ha valamennyire segít, akkor én mindennap szívesen eljövök ide, mikor az időm engedi, és itt pihenek az árnyékodban. Az valamennyire segítene neked úgy, hogy közben nem bántanál se engem se a gyerekeimet, se a többieket?- Igen… Úgy is kapnék energiát tőled.- És ha mi is a te árnyékodban játszanánk mindennap? – kérdezte a fától a nagyobbik lányom.- De csak, ha nem bántod őket! – tettem hozzá szigorúan.- Már nem bántok senkit. Ezt megígérem. De miért vagytok velem ilyen jósszívűek, hiszen bántottalak titeket!- Megismertük a történeted, és mi szeretnénk segíteni, mert jót adni mindig sokkal jobb, mint másoknak ártani!- Köszönöm… - szólt végül a fa, teljesen meghatódva. Én gyengéden megsimogattam a fa törzsét búcsúzóul, és elköszöntünk a hatalmas fától, amin hirtelen megjelent pár levél. Visszamentünk a többiekkel a táborba. Mivel a felnőttek egyáltalán nem emlékeztek semmire a történtekből, így én is hallgattam róla. Viszont a gyerekek nagyon megsajnálták a fát a története után, így minden gyerek, minden egyes nap a fa alatt játszott, pihent, vagy aludt. Sőt a szüleiket is sokszor odahívták, hogy ott aludjanak. Ez a titokzatos fa pedig többé nem bántott senkit. Hamar rengeteg zöld levelet növesztett, és temérdek hófehér virág is kinyílt a levelek között. Végre újra boldog és élettel teli volt.
Erza Scarlett by Matou31
Millie Bobby Brown as Shadowcat (X-Men) by MZimmer1985
Abigail Cowen as Miss Martian (Young Justice) by MZimmer1985

Group Info

We accept all works that are fantastically fascinating and fascinatingly fantastic
Group
Founded 8 Years ago
Jul 30, 2013

Location
Global

83 Members
60 Watchers
4,095 Pageviews

Visitors

You're not here because you're not logged in
  • :iconelina87:
    Elina87 - Members
    Visited here 4 days ago
    Did something awesome 4 days ago
  • :iconaquariusanqel:
    AquariusAnqel
    Visited here Apr 24, 2021, 5:30:26 AM
    Isn't a member
  • :iconmzimmer1985:
    MZimmer1985 - Members
    Visited here Apr 20, 2021, 3:51:26 PM
    Did something awesome 3 weeks, 5 days ago
  • :iconaugustinasraginskis:
    AugustinasRaginskis - Members
    Visited here Apr 5, 2021, 10:36:51 AM
    Did something awesome on April 4th, 2021
  • :icon2goshowmedia:
    2GoShowMedia - Members
    Visited here Mar 17, 2021, 7:25:00 PM
    Did something awesome on March 17th, 2021
I'm back beautiful people of this amazing small group!!! I have done heaps with my life but minimum with art and I apologise. I'm going to make this short and dot point the shit that Ive done this year which I dont know how it will help you but hey I just want to let you guys know whats up with me. So lets get started

1 - finished Semester 1 of Uni and passed
2 - Went and saw the wonders of the UK and Europe
3 - Stressed about Semester 2 Uni
4 - going to my grandpa's funeral very soon. RIP pop I love and miss you :*
5 - lots of friends having babies and Im here like "wot"
6 - discovered Online shopping (its a terrible but wonderful thing)
7 - in the finals for netball
8 - finding inspiration to write and draw again.

So thats me... I think. If you read this please tell me how you have been going and what your latest project is. And once I get money I might think about doing a contest soon

Later deviants :)
More Journal Entries

Journal Writers

Admins

Founder


:iconlepricorn1:

Co-Founders


:iconthe-publisher:

Contributors


:iconflamingsword222::iconsarebear16::iconblktorn::iconbadmarilyn:

Deviants

Newest Members

Affiliates

:iconotaku-central::icondandridge::iconawesomers::iconcomicandmanga::icondeviantartworldwide:

Comments


Add a Comment:
 
:icontjnaquin57:
tjnaquin57 Featured By Owner Feb 23, 2017
thanx for accepting me
Reply
:iconwakingphoenixz:
WakingPhoenixz Featured By Owner May 11, 2014  Hobbyist Digital Artist
Thank you so much for sharing my art, super appreciated!!! you guys rock!
Reply
:iconlepricorn1:
Lepricorn1 Featured By Owner May 12, 2014  Student General Artist
thats okay!!! and thanks! you rock too!!! Ene (Smile) [V7] 
Reply
:iconlostuponawalkingdead:
LostUponAWalkingDead Featured By Owner Feb 6, 2014  Hobbyist General Artist
Thank you for adding my photomanip :)
Reply
:iconlepricorn1:
Lepricorn1 Featured By Owner Feb 7, 2014  Student General Artist
thats ok
Reply
:iconmelodyofdeaddeanders:
melodyofdeaddeanders Featured By Owner Sep 25, 2013  Student Artist
thanks for sharing my art.. :p
Reply
:iconlepricorn1:
Lepricorn1 Featured By Owner Sep 25, 2013  Student General Artist
that's alright
Reply
:iconthea6666:
thea6666 Featured By Owner Sep 23, 2013  Student Traditional Artist
Thanks for featuring my drawings :D
Reply
:iconlepricorn1:
Lepricorn1 Featured By Owner Sep 24, 2013  Student General Artist
you're welcome
Reply
:iconnidamesofia:
NidameSofia Featured By Owner Sep 19, 2013  Student General Artist
Thanks for the featured! :3
Reply
Add a Comment: