dreaker

A fémszörny

A tél első napján történt. Nagyjából délben hatalmas pelyhekben szakadni kezdett a hó. Az iskolaigazgatók hazaküldték a gyerekeket, akik tanszereik ledobása után, rögtön indultak a hó adta lehetőségek kihasználására. A délután folyamán hó csaták és szánkó versenyek tucatjai zajlottak le. Hó emberek hadserege emelkedett, hogy hirdessék a tél dicsőségét. A nap hiába tűnt el a horizont mögött, a sötétséget nem tudta hatalmába keríteni a tájat. Az utcalámpák és a ragyogó hó különös félhomályba burkolták az utcákat. Egy Erik nevű fiú ezt az időt választotta, hogy az egyik legújabb rém történetével szórakoztassa társait. A gyerekek nézőteret rögtönöztek szánkóikból Erik szánkója köré. A fiú fel állt a szánkójára, körbehordozta tekintettét a közönségen. Mikor mindenki elhallgatott, belekezdett a történetbe.
– Réges-régen egy kovács elvesztette a gyerekeit és a feleségét egy hideg téli estén. Nem volt pénze rendes sírkövet vásárolnia a családjának. Ekkor egy angyal megjelent előtte és felajánlotta, hogy ha készít egy fém szobrot róla, akkor olyan szerencse éri, hogy királyokhoz méltó kriptát építtethet a családjának. A kovács beleegyezett az alkuba. Minden a műhelyében és házában fellelhető fémet a szobor elemeinek elkészítésére használ. Egy nap haza felé menet a templomból egy kést talált az út közepén. Nem sejtette, hogy a kést egy sátánimádó eretnek kedvenc fegyvere volt, amivel sok ártatlan gyerek életet oltott ki. A kés jó minőségű acéljából készítette el a szobor fő szegét. Amikor a szobrot befejezte az életre kelt és végzett alkotójával. A menyek nem tehettek az élő fémszörny ellen semmit, mivel az ő áldásukat adták rá. A szörny ma is járja a világot, és gyerekeket áldoz fel a gonosznak. Minden mozdulatát hangos nyikorgás kíséri. Ha belenéztek a ragyogó szemébe… – hangos nyikordulás visszhangzott a tájon. A gyerekek megborzongtak, de miután nem történt semmi újra Erikre figyeltek. – Mint mondtam, ha belenéztek a szemébe, elvesztetek, mert saját félelmeteket felhasználva megbénít titeket.
Az egymásnak feszülő fémek panaszos sikolya újra felhangzott, de már sokkal közelebbről.
– Először még vicces volt srácok, de most már unalmas. – mordult fel Erik.
– Szóval nem te csinálod? – kérdezte az egyik halálra rémült lány.
A vérfagyasztó nyikorgás újra felhangzott. Amikor a hang irányába néztek, egy ragyogó zöld szempár bámult vissza rájuk. A gyerekek sikoltozva, szánkóikat hátra hagyva futásnak eredtek. Erik egy közeli bokor tövében bujt el, és onnan hallgatta, ahogy a gyerekek kiáltozásai egyre távolodnak. Majd néma csend telepedett a tájra, amit léptek hangja törte meg, majd közvetlenül a bokor mellől újra felhangzott a nyikorgó hang.
– Kapcsold ki azt a vacak magnót!
– Bocsi. – szólalt meg Ádám, Erik legjobb barátja.
– Ez nagyon klassz volt. – örvendezett Éva, Erik bandájának egyetlen lány tagja. – Hogy tudsz kitalálni ilyen történeteket?
– Nem én voltam. A neten olvastam. A hangot is onnan töltöttem le.
Erik zsebében dallamos hangon megszólalt a mobilja. A fiú kihúzta a zsebéből, és rányomott a zöld gombra.
– Halló? Igen apu, épp indultam volna haza. Jó sietek. – lenyomta a piros gombot és zsebre tette a mobilt. – Otthon már aggódnak értem mennem kell. Sziasztok.
– Szia Erik. – búcsúzott szinte egyszerre a trió másik két tagja.
Erik hazafele vette az irányt. A lába alatt ropogott a letaposott hó, de a szánkója szinte hangtalanul sikolt rajt. Hirtelen halk nyikorgó hangot hasította át a néma csendet. Egy pillanatra megdermedt, majd jót nevetett saját butaságán. A nevetése a torkára fagyott, amikor közvetlenül mögüle szólalt meg a rémisztő hang. Megpördült, hogy leszidja barátait, amiért rajta csúfolódnak. De az utcán nyoma se volt se a barátainak, se a fém szörnynek.
– Olyan ostoba vagy… – szidta magát.
Mikor megfordult egy furcsa szerkezet ált előtte. Erik tekintete végig futott a furcsa tárgyon majd megakadt a két ciánkéken ragyogó szempáron. A fémszörny! Sikítani és futni akart, de a teste nem engedelmeskedett. A szemei lezárultak, izmai elernyedtek, majd halálos álomba merült, ahogy a szörny kiszívta a lelkét. A szörny egy darabig bámulta az élettelen testet, majd megfordult és nehézkes léptekkel megindult. Minden mozdulatát nyikorgás kísérte. Valójában nem szörny ő, és nem úgy született, mint ahogyan azt Erik története állítja. Ősibb ő minden angyalnál és démonnál. Őrzi az egyensúlyt jó és rossz között. Áldozatai halálával fent tartja a világ rendjét. Nem szereti a feladatát, de nincs választása. Legutóbb futni hagyott egy Adolf nevű gyereket. És az tűzbe borította a világot. Nyolc másik gyereket kellet megölnie, hogy kijavítsa a hibát. A teste minden nyikordulása azoknak a sikolyai, akik a futni hagyott áldozatai miatt haltak meg. A szörnyek nem csak hogy léteznek, de ráadásul úgy néznek ki, mint az emberek. És az ő feladata, hogy megállítsa őket mielőtt, túl késő lenne.