Shop Forum More Submit  Join Login
Asztal és Pohár

Van, mikor elgondolkozunk azon, hogy mi lenne, ha pár kedves tárgyunk beszélni tudna. Vajon mit mondanának nekünk? Panaszkodnának, vagy netalántán megdicsérnének minket? Biztosan sok mondandójuk lenne, esetleg tanácsokkal is ellátnának bennünket, de sajnos beszélő tárgyakkal még nem találkozott senki. Egészen egy különös, hűvös, áprilisi délutánig.

- Asztal!
- Pohár?
- Végre, el tudom mondani, amit akarok! Eddig is próbáltam már beszélni hozzád, de akkor kicsit még faragatlan voltál.
- Te meg szétszórt.
- Na, igen, így nem volt egyszerű, de most! Most előttünk az élet!

***

- Asztal?
- Pohár?
- Szerinted mi határozza meg azt, hogy mennyit érünk?
- Nem tudom. Az hogy, hogy nézünk ki? Esetleg, mennyire vagyunk értékesek?
- Jó jó, de mi számít értékesnek?
- Azt sem tudom. Talán az, hogy mennyire vagyunk hasznosak a világban? Ők lehet tudják, őket kellene megkérdezni.
- Figyelj! Az a férfi épp minket nézeget! Sssh! Hallgasd, mit mond… hogy mit? Száz ötve—

***

- Igazi pompa!
- Igen!
- Látod a sok díszt, Asztal? Látod a csillogást? Imádom visszaverni a szebbnél szebb fényeket!
- Nagyon szép minden. De látod őt?
- Kit?
- Hát őt. Nézd csak, a gazda épp most beszélget vele.
- Áhá!
- Nézd, koccintanak.
- De hát miért nem velem? Nem vagyok elég fényes? Nem csillogok eléggé?
- Ugyan, oda se figyelj!
- Le merném fogadni, hogy én vagyok a legszebb pohár rajtad, Asztal.
- Meghiszem azt.
- Talán annyi, hogy… hogy, mintha kicsit keserű lennék most. És sötét. Hé, mit töltöttek belém?!

***

- Olyan furák az emberek.
- Azért fura, mert sokat olvas?
- Bírod még egyáltalán ezt a sok könyvet?
- Igen, bírom. Tudsz olvasni, Pohár?
- Azt hiszem. Túl sok könyvet néztem már meg itt, ahhoz hogy ne tudjak. Na, lássuk csak.
- Azt mondják, hogy aki sokat olvas, és szereti a könyveket, az intelligens.
- Hogy mi?
- Hát okos.
- Áhá! Nézd ezt: Ez… ez egy kicsit keserű. Már megint keserű.
- Keserű?
- Az! Az emberi keserűségről szól. Brr!
- Nézz meg egy másikat!
- Várj, várj. Azt mondja, hogy… egy mese. Egy csoda. Csoda…szép…mese… beli. Hogy mi? Miért használnak ilyen furcsa szavakat egyszerű tárgyakra?
- Miért találod azokat furcsának? Ahogy látom azok nagyon szép szavak, nézd csak! “Kristály-lelkű”
- Olyan furák az emberek.

***

- Asztal?
- Pohár?
- Néha jó lenne, ha a többi tárgy is ugyanúgy tudna beszélni, mint ahogyan mi.
- Unatkozol, Pohár?
- Nem, nem, de őszintén szólva, te nem vagy valami bőbeszédű. Félre ne értsd, nagyon kedvelem a társaságodat! Talán csak én beszélek túl sokat… hozzád képest.
- Én is kedvellek, Pohár.
- Kíváncsi lennék, mit mondana ez az ágy mellettünk. Csak nem rég érkezett. Elég nagy.
- Az ágy nagyon különleges darab, Pohár.
- Igazán?
- Igazán. Az emberek azon alszanak, és szeretnek.
- Az mit jelent? Az izé, ez is egy fura szó: “Hálni”?
- Nagyjából ezt.
- Szóval azt akarod mondani, hogy az ágy szent?
- Nem szent, de tekintélyes.
- Szerinted több tekintélye van, mint nekünk?
- Nem hinném, hogy össze kellene magunkat hasonlítani vele.
- De hát ő is csak egy tárgy!
- De mégsem tud beszélni. Ehhez mit szólsz?
- Azt hiszem, igazad van.
- Nézd, itt jön a gazda. És nem is egyedül.
- Oh.

***

- Sosem szerettem a veszekedést.
- Én sem. Inkább a nyugalmat kedvelem.
- Szerinted miért veszekednek már megint?
- Mindig csak apróságokon, de most úgy tűnik, valami más lehet a gond.
- Asztal?
- Pohár?
- Miért küldik el egymást az emberek?
- Talán mert nem tökéletesek.
- Mi viszont azok vagyunk! Nézd, nézd! Tökéletes a csillogásom, makulátlanok a motívumaim. Hogy is mondtad? Kristály a lelkem!
- Igen, én is úgy hiszem. Nézz meg engem. Barna fából vagyok, négy lábam van, sok mindent elbírok. Lapom tökéletesen egyenes, hogy Te és benned a gazda itala mindig stabilan álljatok.
- Óóó!
- Úgy bizony. De ne feledd, Pohár, mi azért vagyunk tökéletesek, mert tárgyak vagyunk.
- De minket is az emberek csináltak nem?
- De.
- Akkor ők, hogyhogy nem tökéletesek? Mi hiányzik belőlük?
- A boldogság.

***


- Asztal?
- Pohár?
- Azt hiszem ennyi volt.
- Hogy érted azt, hogy ennyi volt?
- Hát ennyi. Én megyek. Végzek magammal, leugrom rólad.
- Ugyan, ne butáskodj!
- Nézz csak rám! Nem is vagyok használva! Áll rajtam a por, és opálos a fényem. Szerintem a gazda már el is feledkezett rólunk.
- Dehogyis. Nézd csak, még mindig ugyanott állunk a szobájában. A könyvei még mindig itt vannak mellettünk. Szerinted akkor őket is elfelejtette?
- Hát nem tudom.
- Hidd el, hogy nem. Azt hiszem, csak szomorú.
- A boldogság?
- Igen.
- Szerinted mikor fog minket újra használni?
- Hát nem tudom.
- A könyvek segíthetnének.
- Igen, segíteni is fognak. A gazda nagyon szereti őket… velünk együtt.
- Remélem igazad lesz, Asztal. Hé!
- Mi az?
- Hová tűnt az ágy?

***

- Nem is tudom mikor voltak ennyien itt utoljára.
- Emlékszel a pompára, Pohár?
- Igen! Tényleg!
- Hogy érzed magad?
- Elég jó a kedvem, Asztal. Most édesnek érzem magam. Édesnek és vörösnek. Talán, egy kicsit magányosnak. Na és te?
- Nagyon jó így. Mi vagyunk a társaság közepe, Pohár! Nézd csak ezt a sok-sok ételt és italt!
- Na meg a sok-sok másik pohara-
- Ne is törődj velük!
- Oda süss, Asztal! Látod, amit én?
- Azta!
- Ő most más, nagyon más. Lány.
- Leányzó.
- Mese-szép! Ő nem olyan, mint az előző, neki… neki-
- Szebb a fénye.
- Igen! Nézd csak a szemeit! Viszontlátom benne magunkat.
- Pohár! Készülj, felénk tartanak.
- Szerinted velem fog koccintani?
- Ezúttal veled… veled bizony.

***

- Nem tetszik ez nekem, Asztal.
- Miért?
- Túl sok dolgot hoztak mostanában.
- Nézd, megint jönnek.
- Jajj. Ennyi tárgy már nem fog itt elférni!
- Nem csak tárgyakat hoztak.
- Hát ez mi?
- Szőrös.
- És négy lába van.
- Mit akar? Aj-jaj, Pohár.
- Mit csinál?
- Kaparja a lábamat!

***

- Asztal?
- Pohár?
- Észrevetted már?
- Micsodát?
- A leányzó.
- Már nem leányzik?
- De, azt hiszem szebb, mint valaha, de valami nincs rendben.
- Szemfüles vagy, Pohár, azt kell mondjam.
- Tudtam, hogy neked is feltűnt!
- Nagyobb a hasa.
- De ez mit jelent?
- Nem tudom. Sosem láttam még ilyet.
- Láttad már az ágyat? Elég fura.
- Hogyhogy fura?
- Hát… rácsos.

***

- Sosem gondoltam volna, hogy ismét ezt fogom mondani, de kérlek Asztal, most már legyen vége, én ezt nem bírom.
- Mit nem bírsz?
- Túl hangos.
- Ahhoz képest milyen kicsi.
- Én mondom, jobban jártak volna egy tárggyal.
- Vagy még egy olyannal.
- Milyennel?
- Hát azzal a szőrössel.
- Hogy ejtik? Cicc? Zitz?
- Zitza. Vagy Cica. Azt hiszem.
- Ő legalább csöndben van.
- De ő meg kaparta a lábad!
- Ő sem tökéletes…
- Csak mi.
- Csak mi.

***

- Asztal?
- Pohár?
- Hogy bírod ezt a sok terhet?
- Köszönöm, nagyon jól, hisz nekem ez a feladatom a világban. Elbírni a rám rakott terhet. De miért kérdezed ezt?
- Hát nem tudom. Mostanában sokat gondolkoztam ezen.
- Igazán?
- Igazán. Tudod, azt hiszem, örülök.
- Minek?
- Annak, hogy még mindig itt vagyunk. Minket nem zavart el a gazda.
- Igazad van. Nekem ez még nem is jutott eszembe.
- Szerinted azért nem, mert… mert jól ellátjuk a feladatunkat?
- Nagyon is! Ezt bátran állíthatom.
- Ez nagyon érdekes. És mi van az emberekkel Asztal? Nekik mi a feladatuk? És honnan tudják, hogy azt jól ellátják-e?
- Nehezet kérdezel Pohár. Olyan nehezet, amit azt hiszem, még a gazda sem tudna megválaszolni neked. De honnan szeded ezeket?
- Sok itt a könyv mostanában.
- Áhá.
- Figyelj, megint jön! Egyre dagadtabb! Vagy csak a szőre nagyobb?
- Ne csúfold őt.
- Miért ne?
- Kedves lélek. Tegnap súgott nekem valamit.
- Tényleg? És mit?
- “Bocsáss meg.”

***

- Van itt egy új szó.
- Micsoda?
- Idős. Tudod mit jelent?
- Várj csak, hadd gondolkozzak.
- Mostanában sokat mondják, főleg egymásnak, olyan fura hangszínen.
- A Zitca is mondja?
- Nem, de rá is mondják. Akkor most csúfolódnak?
- Kétlem.
- Talán köze van az időhöz.
- Biztos vagyok benne. Lehet, hogy azt jelenti, hogy az idő múlásával dagadtabb leszel?
- Esetleg szőrösebb?
- Minden lehetséges, Pohár.
- Néha jobb lenne, ha mi is többet tudnánk.
- Elcserélnéd a Boldogságod… Tudásra?
- Hát nem tudom, Asztal, néha én sem vagyok boldog.
- Miért?
- Mert például nem tudom, mit jelent az, hogy idős!

***

- Egy ideje nem láttam a Citzet.
- Hol lehet?
- Lehet más asztalt karmolászik.
- Remélem nincs baja.

***

- Azt hiszem rájöttem!
- Mire?
- Hogy mit jelent, hogy idős!
- Lehet, hogy megelőztelek ebben, Pohár.
- Hogyan?
- Nézd csak itt jön! Ssh.
- Nézd a szakállát!
- Igen. Fehér. Mintha havas lenne. Nézz ki, Pohár, kint esik a hó?
- Esik.
- De itt bent meleg van, szóval itt el kéne olvadnia.
- De nem olvadt el, azért fehér a szakálla?
- Lehet, megfogta a hó?
- Lehet. Akkor ez azt jelenti, hogyha idős vagy, akkor havas vagy?
- Valószínűleg.
- Akkor ez egy nagyon rossz dolog.
- Miért?
- Mert a hó nagyon hideg, Asztal. Na meg persze fehér is. Szóval nincs színe.
- Te ezt honnan tudod?
- Ezt mindenki tudja.

***

- Asztal?
- Pohár?
- Mostanában túl nagy a csönd itt.
- Én is úgy gondolom. Még a könyvek is eltűntek.
- Meg a szőrmók is. Őt már nagyon rég nem láttuk.
- Igen.
- A leányzó?
- Azt hiszem, elfáradt.
- Figyelj, Asztal?
- Tessék, Pohár?
- Azt hiszem, én is kezdek fáradni. Nem egyszerű egész nap ébren lenni.
- Nem bizony.
- Azt javaslom, feküdjünk le mi is aludni.
- Jól van, talán ez lesz a legjobb.
- Jó éjt, Asztal.
- Jó éjt, Pohár.
Egy kedves történet két kedves tárgyról, akik azon fáradoznak, hogy megértsék maguk körül a világot.
:iconkabaman:
kabaman Featured By Owner Apr 30, 2014
Ez egy szerencsés pohár. Kibírt rengeteg veszekedést, egy macskát és még egy gyereket is! :-)
Reply
Add a Comment:
 
×

:iconboneheart: More from BoneHeart


More from DeviantArt



Details

Submitted on
April 27, 2014
Link
Thumb

Stats

Views
187
Favourites
0
Comments
1
×