Shop Forum More Submit  Join Login
About Hobbyist Artist LucaFemale/Hungary Recent Activity
Deviant for 3 Years
Needs Core Membership
Statistics 191 Deviations 104 Comments 5,555 Pageviews
×

Newest Deviations

Merry Christmas! 2017 by Anonymous---Lucifer Merry Christmas! 2017 :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 0 1 Shingeki no Kyojin cosplay by Anonymous---Lucifer Shingeki no Kyojin cosplay :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 0 0 Devil and Angel - Happy Halloween! 2017 by Anonymous---Lucifer Devil and Angel - Happy Halloween! 2017 :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0 Music by Anonymous---Lucifer Music :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 0 0 Secret by Anonymous---Lucifer Secret :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 1 0 Kiss by Anonymous---Lucifer Kiss :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0 Selfie~ by Anonymous---Lucifer Selfie~ :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 0 0 Sun and Moon phone case by Anonymous---Lucifer Sun and Moon phone case :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 0 0 Princess and Me by Anonymous---Lucifer Princess and Me :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0 Phone case - Green sky by Anonymous---Lucifer Phone case - Green sky :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0 Bunny Vitya by Anonymous---Lucifer Bunny Vitya :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 0 0 Hope dies last by Anonymous---Lucifer Hope dies last :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 0 0 Katsu x Heart by Anonymous---Lucifer Katsu x Heart :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0 Haikyuu!! - Kuroo x Tsuki by Anonymous---Lucifer Haikyuu!! - Kuroo x Tsuki :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0 Badge basic drawing... by Anonymous---Lucifer Badge basic drawing... :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0 Yuri on ICE - The next generation keychain by Anonymous---Lucifer Yuri on ICE - The next generation keychain :iconanonymous---lucifer:Anonymous---Lucifer 2 0

Favourites

Yautja Lex by YautjaRossy Yautja Lex :iconyautjarossy:YautjaRossy 224 14 ACWNR Levi by Dantelian ACWNR Levi :icondantelian:Dantelian 549 37 Emblems by oranges-lemons Emblems :iconoranges-lemons:oranges-lemons 418 11 Picture picture! (colored) by vallarii Picture picture! (colored) :iconvallarii:vallarii 457 56 Beach time !!! by NitroxArts Beach time !!! :iconnitroxarts:NitroxArts 176 13 Duetto by SoNyaNeko Duetto :iconsonyaneko:SoNyaNeko 132 4 Naptime by DarkRenka Naptime :icondarkrenka:DarkRenka 223 25 Meet The Artist! by FloatingMegane Meet The Artist! :iconfloatingmegane:FloatingMegane 2,041 372 [AA2] - Shipp homo(? by Koyukistyle [AA2] - Shipp homo(? :iconkoyukistyle:Koyukistyle 77 43 999999 by EdensGarbage 999999 :iconedensgarbage:EdensGarbage 140 53 Needle Sculpting Tutorial by ThisUsernameFails Needle Sculpting Tutorial :iconthisusernamefails:ThisUsernameFails 2,138 131 Pokemon: Mimikkyu V2 by sugarstitch Pokemon: Mimikkyu V2 :iconsugarstitch:sugarstitch 710 35 Giving Seth a helping hand - Dean style by Nooneym Giving Seth a helping hand - Dean style :iconnooneym:Nooneym 48 25 Street Punks- GxG by R-Blackout Street Punks- GxG :iconr-blackout:R-Blackout 276 109 College Students Doodle by Silverdust-of-war College Students Doodle :iconsilverdust-of-war:Silverdust-of-war 606 71 Selfie by cookiecreation Selfie :iconcookiecreation:cookiecreation 1,576 56

Groups

Pride

I AM PROUD

Made with pride by the DeviantArt community BROWSE ALL ART

Activity


XIV. fejezet

A vonuló rohamosztagosok között elhaladó léptek elenyészőnek tűntek. Egyre borongósabb fényben fürödtek a folyosók, ahogy a fiatal közeledett Snoke nagyterme felé. A fehér egyen páncélt felváltották a piros köntösök. Majd az az irdatlan ajtó, melyen már oly régóta gyűlölt belépni. De meg kellett tennie. Balján, alig fél lépésnyire mögötte kísérte tábornoka. Jelentést tenni jöttek a kudarcról és vállalni a felelősséget. Mindketten némák és idegesek voltak. Visszafojtott lélegzettel léptek be a nagyterembe, ahol a Legfőbb vezér már várta őket. Arcáról is le lehetett olvasni mennyire dühös, de Ren ezt már messziről is tisztán érezte. Szinte összenyomta a mellkasát a rázúduló erő, ahogy térdre ereszkedett. Fejét lehajtva koncentrált, uralkodnia kellett elméje felett és megtévesztenie egykori mesterét. A férfi nem követte példáját, csupán derékból hajolt meg Snoke előtt. Felegyenesedve, magabiztos, mégis valahol aggodalmas arccal tekintett előre.
-Hux tábornok,... -kezdte szokásos nyugodt és sejtelmes hangján- ...amikor meghallottam a tervét, biztos voltam annak sikerében.
Lassan felállt, arcán összerándultak az izmok.
-Most azonban, látva mennyire tehetetlen...!
A férfi nagyot nyelve hallgatta. Ezekben a percekben gyámoltalannak és gyengének tűnt, egyáltalán nem az volt, aki nemrég megkínozta azt a szegény nőt.
-Ennél sokkal többet várok el magától!
A mondat közben Hux furcsán kezdett grimaszolni, ahogy a Legfőbb vezér fojtogatni kezdte elméjével. Idővel a férfi szája levegőért nyílt, de hiába. Arca mégis csak ezután vált ijedté. Ekkor elengedte. Féltérdre rogyva köhögött, de pár pillanat alatt összeszedte magát és ismét vezérére emelte tekintetét. Snoke végignézett a férfin, szemei összeszűkültek, majd hevesen fordult tanítványához.
-És te! -szánakozó pillantást vetett Renre, mint egy féregre, akit pillanatok választanak csak el az eltaposástól- Amikor rád találtam, olyan erőt éreztem, amire minden mester vágyik. Láttam benned egy új Vadert, de sajnos attól tartok, nagyot tévedtem.
A fiút hirtelen csalódottság járta át. Egész életében a nagyapja volt a példaképe, belegondolva, hogy mindennel, amit tesz, amit mond, amit érez, azzal az ő emlékét gyalázza meg. Méltatlannak érezte magát, aztán eszébe jutott Juuzen. Hiába tudta ezt, az érzései erősebbek voltak. Ismét felemelte fejét és szembenézett nemezisével. Kétség nem volt benne, ezt Snoke is érezte. Összevont szemöldökkel méregette a fiút. Mivel egyikük se jutott be a másik elméjébe, csak hosszú pecekig mustrálták egymást.
-Mit tudtak a lázadókról? -fordított végül hátat nekik.
Mély lélegzetek közepette néztek össze.
-Semmit, Legfőbb vezér. -jelentett végül Hux- Valószínűleg csak az tudta a cirkáló pontos helyét, aki a második üzenetet leadta. Amint a kapitány visszatér vele, kihallgatjuk.
-Felesleges. -vetette hátra egyszerűen- A kapitány nemrég jelentett nekem.
Ujjmozdulattal kapcsolta be a holográfikonos berendezést, amely azonnal visszajátszotta az üzenetet.
-Legfőbb vezér, Phasma kapitány vagyok! Az imént fogtuk el az utolsó lázadót, azonban az egyik beosztottam fellázadt ellenünk és lelőtte. A csapatom és a lázadó is odaveszett.
Amilyen gyorsan felvillant, olyan gyorsan el is tűnt a kivetített alak. Snoke mozdulatlan maradt, míg Hux felháborodott arccal próbált magyarázatot találni a történtekre. Ren maga elé meredve reménykedett, hogy valahogy megúszhatja gyanakvás nélkül, ám erre igen csekély esély volt. Végül mégis megszólalt.
-Nem ez lenne az első eset, talán alábecsültük a lázadókat.
Mondandóját idegölő csend követte.
-Van benne igazság, amit Phasma kapitány visszaér riasztom a katonák átvilágítására.
A Legfőbb vezér átnézett a válla felett.
-Ha lázadók bujkálnak közöttünk, meglesznek. -jelentette ki határozottan.
"Tényleg elhitte?" Hux egy dolog, de vajon Snoke mennyire találja reálisnak ezt az elméletet.
-Tegyen így, tábornok! -ült vissza- Te pedig,... -fordult Renhez- ...menj és gyakorolj! Amint megtaláltuk a cirkálót megsemmisítjük a lázadókat, aztán pedig eltöröljük a Jedi rend maradékát is.
A fiú némán bólintott, majd amilyen nyugodtan csak tudott indult meg kifelé. A pirosba öltözött testőrök egészen a folyosó végéig követték. Amint befordult a sarkon sebes léptekkel közelítette meg a szűkös, de a célnak tökéletesen megfelelő helyiséget. A mennyezetről lelógó nehéz zsákok és a falak mellett elterülő különféle fegyverek árulkodóak voltak. Ide csak Ren, Hux és Phasma járhatott, de általában megegyeztek, hogy ki, mikor jön. Ren azonnal bezárta maga mögött az ajtót, de a férfi elég gyors volt, így még éppen be tudott jutni a résen. A fiú utálatos pillantást vetett rá, majd inkább tunikájától megszabadulva az egyik zsákhoz lépett.
-Azt hiszed ennyire ostoba vagyok? -kezdte lassan közeledve- Újabb lázadó rohamosztagos?
Ren nem felelt, teljes erőből ütni kezdte a lógó célpontot.
-Megváltoztál, nem tudom a Legfőbb vezér mért nem veszi tudomásul.
A fiú továbbra sem figyelt rá. Hux tudomásul véve, hogy szavakkal semmire se fog menni izomból belerúgott a zsákba, ami a lendülettől Rennek vágódott. A fiú elvesztette egyensúlyát és hátra esett. A férfi elé térdelve folytatta mondandóját.
-Hol van az a rettenthetetlen harcos, akit megismertem? -nézett riasztóan a szemébe- Ha most rád nézek, szánalmas amivé lettél.
Ren minden vágya volt, hogy levezethesse dühét és Hux erre meg is adta -nem csak az alkalmat- a kezdő lökést is. Karját a fal felé nyújtva egy kard és két rövid kard hosszúságú botot hívott magához.
-Támadj!
Nem kellett kétszer mondania, a tábornok villám sebesen dobta le magáról kabátját és nyúlt kedvenc fegyverei után. Egy percnyi felkészülés és már egymásnak is feszültek. A termet betöltötte a faeszközök recsegése, mintha a következő suhintásnál eltörhettek volna. Tiszta erőből ugrottak egymásnak, míg Ren pusztán dühből és büszkeségből, a férfit más hajtotta: a kihívás. Számára ez helyettesítette az előjátékot. Élvezte, akár egy gondosan megkoreografált keringőt. Minden mozdulat végre felé irányult és csak neki szólt, még akkor is, ha csupán támadó céllal jött. A harc hevében remélte, hogy Ren elfelejti Juuzent és talán visszakaphatja. Olykor azonban a figyelme elkalandozott a fiú izmos testén, amit immár csak egy trikó fedett. A mozdulatain, amik nem csak határozottak, hanem szépek is voltak. Azon az ébenfekete haján, ami hiába lógott a szemébe, úgy tűnt egyáltalán nem zavarja. Ilyen gyengébb pillanataiban bizony durva találat érte, hol az oldalát, hol a karját, mégsem bánta. Fájdalmában olykor még el is mosolyodott, ezt látva Ren finoman igyekezett belépni az elméjébe.
-Élvezed? -kérdezte, hogy elterelje figyelmét.
-Nagyon. -jött is már az őszinte válasz- Te nem?
Fegyvereit kiejtve kezéből sétált közelebb. A fiú figyelmeztetőn emelte meg fakardját, de hiába.
-Valld be! Élvezed, amikor bánthatsz. -finoman tolta odébb a fegyvert és került egyre közelebb- Én pedig élvezem, amikor bántasz.
Ismét veszélyesen közel kerültek egymáshoz és Ren érezte, ahogy az ereje újfent elkezdi megbontani a környezetét.
-Ismerd be, hogy ezt akarod! Vágysz rá! -erősködött, de mielőtt bármit tehetett volna a fiú elengedte a kardot, ami tompa puffanással landolt a kövön.
-Nem. -nézett szembe vele- Nem kell senki más.
Nehéz levegő vétele után viharzott ki a helyiségből. Szinte visszarohant a kis zugába, ahol párnáját magához ölelve bámult ki az ablakon. Nem követte, talán végre feladta. Arcán legördült egy fájdalmas könnycsepp, de több nem követte. Ahogy lelkét nyugtatgatta egy kósza dallamot hallott a távolból. Egy ismerős és édes dallamot, ami megmelengette szívét majd tovaszállt. "Juuzen?" Ezt énekelte Carynanak? Nem. Ez egy másik volt, mégis annyira ismerős. Vajon akkor hallotta mikor az elméjébe kutatott, visszagondolva rengeteg dalt hallott ott és azokra ma is tisztán emlékezett. Ezt a dallamot viszont csak egyetlen egyszer hallotta. "Amikor ott voltunk ez erdőben, a zuhogó esőben... Akkor is ez a békés dallam járta át a levegőt."





XIII. fejezet

A nap sugarai átvágván az egyre gyűlő szürkés felhőkön tévedtek be a barátságos kis szobába. A fiút az arcába sütő fény ébresztette. Kissé fáradtan ült fel az ágyán és nyújtózkodva hallgatta a közeli Mentyek énekét. Végre eljött az a különleges nap, amire már hónapok óta várt. Sietve kapta össze magát, majd lerohant az emeletről egészen az ebédlőbe, ahol szülei már az asztalnál várták. Bájos mosollyal fogadták.
-Jó reggelt! -köszöntek mind, szinte egyszerre.
A nő már le is tett egy tál reggelit az asztalra, amihez fia azonnal hozzá is látott. Jó ízűen falatozott a friss tojásból és mellé sült húsból. Türelmetlenül dobolva lábával tüntette el az utolsó morzsákat is. Szülei izgatott mosollyal néztek össze. Különleges feladat állt előtte és kész volt rá. Amint végzett tányérját a lavórba tette és egy meleg ölelés után rohant ki az utcára. A nap olykor percekre is eltűnt a felhők mögött, ilyenkor hideg szél járta át a falut, de nem számított. A lelkesedését semmi nem lombozhatta le. Ahogy végigsietett a szűk, apró kövekkel kirakott utcán ismerős dallam ütötte meg a fülét. A helyi utcazenészek elfoglalván szokásos helyüket a piac sarkán már neki is láttak muzsikával szórakoztatni az arra járókat. Minden nap kint voltak, nem tántoríthatta el őket se eső, se hó. A hangszereket csodálatos ének is kísérte, melytől sokak libabőrösek lettek. Mindnyájan énekeltek, vagy külön-külön adták elő saját dalaikat, melyek írója az élet volt. Vidám és pörgős dal vette kezdetét, páran pedig táncolni is kezdtek, mások beszálltak a dalba. A fiú is kívülről fújta a szöveget, az egyik kedvence volt. Egy a családról szóló, édes nóta. Most azonban csak lassított és míg el nem haladt a téren élvezte a zenét. A falu határában zöld tisztás húzódott az erdő széléig, itt szoktak édesanyjával gyakorolni, ám most nem ezért jött. Két vele egykorú gyerek ült a síkságot megtörő sziklán. Meglátván őt, a lány magasba emelve kezét köszöntötte, majd mellette ülő fiúval lecsúsztak a kő oldalán. Mind izgatottak és kalandra éhesek voltak.
-Késtél. -köszönt neki a fiú.
Szőke haja alig pár centis volt, így minden figyelem rikító zöld szemeire irányulhatott. Ovális pupilla, enyhén hegyes fülek és nyers modor, ez volt Toen. A faluban mindenki ismerte a kis bajkeverőt, hisz majdnem minden nap képes volt valami zűrbe keveredni. Volt, hogy egy egész Menty raj támadta meg, mikor el akarta lopni a tojásaikat. Mellette állt Agoera a mindig barátságos és tettre kész lány, akit láthatóan megfogott a fiú személyisége. Hosszú, már-már feketébe átmenő barna haját mindig copfban hordta. Szemei sötét sárga színben ragyogtak. Amióta megismerkedtek a képzésen semmi nem választhatta el őket egymástól, így egyértelművé vált, hogy erre a 'küldetésre' is együtt fognak menni. Megindultak hát az erdő mélye felé, oda, ahová senki nem engedné a gyermekét, a Sety peremhez. A név csalóka volt, ugyanis egy igen mély barlangrendszer volt úti céljuk. Az Erőt használva kellett rálelniük az ösvényre és addig követni a hívó szót, míg meg nem találják a "kincset". A kiképzés második fázisához ugyanis meg kellett keresniük saját ékkövüket, amely egyedi fénykardjuk magját adja majd. Legalább fél órába telt, mire megtalálták a helyes utat. A bejárat egy a földet megtörő, végtelen mélynek látszó lyuk volt csupán. Egyesével kellett lejutniuk, saját erőből. Alaposan megfigyelték a peremeket, számba vették a lehetőségeket és végül döntöttek, a számukra legkönnyebben és legbiztosabban kivitelezhető technikát választva.
-Hölgyem. -álltak hátrébb a fiúk, így Agoera kezdhetett.
Vett pár mély lélegzetet, koncentrált, majd karjával megerősítve gondolatait, szikladarabokat választott le a barlang falából. Mint lépcsőfokokat igazította maga elé őket és kezdett lefelé sétálni. Körbe haladt egyre lejjebb. A srácok elismerőn összenéztek és Toen már lendült is. Azt a technikát választotta, amit még utcagyerek korában tanult el a túlélésért folytatott küzdelme alatt. Biztos ponton megkapaszkodott és lassan elkezdett lefelé mászni. Nem egy erőhasználó ismérve, de annyira rá vallott. Addig nem szerette használni az erőt, míg nem volt más választása. Most azonban már megközelítette a lány szintjét, gyorsan és magabiztosan haladt. Már csak ő maradt fent. Nézte még egy ideig, ahogy barátai körvonalait elnyeli a sötétség majd egy mély levegő vétel után mosolyra húzott szájjal állt a perem mellé. Elméjében végigénekelte a faluban hallott dalt, majd elrugaszkodott. Tehetetlenül zuhant a mélybe, barátaiban pedig megállt az ütő ezt látván. De felesleges volt aggodalmuk. A vége előtt kitárta karjait és az erő segítségével megállította a pillanatot. Mintha csak szökkent volna érkezett meg a Hemupok által halovány fényű barlang igazi bejáratához. Az állatok mellett egyes növények is fényt árasztottak magukból. Társai pár perccel utána érkeztek le és mint várható volt nem repestek a megoldásától. Agoera egy kellően kecses, de mégis határozott pofonnal díjazta a halálugrását.
-Te ostoba! -rivallt rá még ijedt tekintettel.
Ajka még megremegett, ahogy nem is tudta, hogy folytassa mondandóját. Ekkor ért oda Toen, akit bár szintén eléggé lesokkoltak a történtek, már kellően megnyugodott egy gratulációhoz. Vállba veregette társát és éles vigyort villantott. Másnak ijesztő lehetett mikor hegyes fogai napvilágot láttak, de már ismerték jól és tudták ez az igazi elismerése jele.
-Szép volt! -fejezte ki magát egyszerűen, amire a lány majdnem neki is lekevert egyet.
-Legközelebb eszedbe se jusson! -figyelmeztette, majd sebes léptekkel közelítette meg a növényekkel szegélyezett bejáratot.
A fiú egymásra mosolyogtak, hogy Agoera mennyire is aggódik értük, majd követték a példáját. Megállván újabb percekbe telt, mire a kristályok megszólították őket. A fiú ezúttal tisztábban hallotta a hangot, mintha egy dallam lett volna. Ahogy mind biztosak lettek a dolgukban tovább merészkedtek a sötétben. Toen néha megugrott, ahogy a Hemupok fészkelődtek a falakon. Ezen társai jót derültek, hisz kevés ártalmatlanabb lény létezik a galaxisban, mint azok a hosszúkás testű, tojásrakó álomszuszékok. Igaz, ami igaz, elég nagyra nőttek, így kétszer, ha nem, háromszor akkorák lehettek, mint ők. Mégis békésen mászkáltak a kövezeten. Éles karmaikat a sziklákba mélyesztve kapaszkodtak meg, akár a fiatalok feje fölött is.
-Megéri, megéri, megéri. -mondogatta magának., láthatóan hasztalanul.
Agoera egyszer csak megtorpant, szemei mintha nem is az előtte elterülő sötétséget fürkésznék, inkább csak figyelt. Mosoly kanyarodott az arcára. Közel járt. Magabiztosan indult egy Hemup fészek felé. Társai kellő távolságból figyelték, míg nem eltűnt a szemük elől. Feszengve álltak pár percig, amikor is fehér fény szűrődött ki a figyelt fészekből. A lány visszatért kezében pedig egy gyönyörű fehér Palmityum kristályt tartott. Sikerült, megvolt az első mag. Erszényébe süllyesztve indultak a következő után. A szerencse Toennek kedvezett. Egy akadálypályára emlékeztető, de mégis természetes oszlopcsarnokba értek. Alattuk folyók iszonyatos sebességgel ritkították a kövezetet. Mihelyst beléptek vibráló kék fény járta be a teret, majd a fiút megtalálva elhalványodott. Ez az ő magja. Át kell jutnia a túloldalra, ha meg akarja kaparintani. Itt csak mászási képességeire támaszkodhat, ha megcsúszik, vége a dalnak. A folyó biztosan megöli. Nem habozott sokat, nekirugaszkodott és már ugrott is. Társaiban pattanásig feszültek az idegek, hisz tudták csak egyikük képes a pillanatnyi idő megállítására és az nem ő. De nem segíthettek, ezt mindenkinek ki kell érdemelnie. Toen biztosan haladt a kristály felé, úgy tűnt semmi sem állhat az útjába. Hiába, az hogy a kürtőben lemászott elég sokat kivett belőle izmai fáradtak voltak, amit odafele a nagy akarásban még ő maga sem vett észre. Büszkén emelte magasba a Cirinn kristályt és indult társai felé a már bevált útvonalon. A fáradtság azonban megmutatkozott. Végtagjai megremegtek és a húzódzkodással is meggyűlt a baja. Egyszer még meg is csúszott és csak erős akarata miatt nem zuhant a mélybe. Nem maradt már sok ereje, de meg akarta tenni, büszke akart lenni magára, hogy igenis, képes volt rá. Utolsó erejével elrugaszkodott egy közeli szikláról és csak remélhette, hogy elég közel lesz a perem a megkapaszkodáshoz. Elég közel volt, fáradt kezei viszont feladták és lecsúsztak a szikláról. Társai nyúltak utána és húzták vissza a halál torkából. Lihegve térdeltek a szűk platformon. Toen hálásan nézett barátai szemébe, de hang még nem jött ki a torkán, csak bólogatott. Beletelt pár percbe, hogy összeszedje magát, de hamarosan indulhattak az utolsó kristály felé. Egyre mélyebbre hatoltak és eljött a pont, hogy a Hemupok eltűntek, utána pedig a növények ritkulásával a fénynek is vége szakadt, az utolsó terem sötétségben úszott. Szörnyű érzés keringett a levegőben, míg nem élénk türkiz fény szivárgott ki a pár méterre lévő, addig vaksötét teremből. Itt van és akármit is éreznek, az csak a próba része. Összeszedvén a bátorságukat követték a fiút, akit nem is a fény, inkább a hívószóul szolgáló dal vezérelt. A terembe lépve a kristály fényét elnyelték a márvány falak, így láthatóvá téve az egész helyiséget. A mag elérhetetlen távolságban ágyazódott be kövezetbe. A fiú először koncentrált és beállt a megfelelő testhelyzetbe, majd kezeivel a márvány felé nyúlt és igyekezett érvényesíteni akaratát. Mind hiába. A kő meg sem mozdult. Legbelül nem is érezte, hogy bármilyen kapcsolata lenne a külvilággal. Szenvedése barátainak is feltűnt.
-Na, mi van?
-Nem megy. -eresztette le karjait- Mintha az Erő itt nem volna jelen.
Abszurdnak tűnt, amit mondott, mégis komolyan gondolta. Agoera is a fal felé nyújtotta kezét.
-Az lehetetlen, az Erő átjár mindent.
Azonban kénytelen volt ő is feladni, egyikük se tudta megmozdítani a márványt. A fiú mélyen elgondolkodott.
-Nagyon rossz érzésem van. -húzódott összébb a lány.
-Sötétséget érzek, tömény sötétet. -helyeselt Toen- Menjünk innen.
De társa nem tágított, szemét végig a kristályon tartva figyelt.
-Nem. -felelte végül - Szólít engem.
-Juuzen ez őrültség! -lépett közelebb a fiú- Nem tudjuk megmozdítani, meg se tudjuk mászni, nem érjük el!
Feleslegesen koptatta száját, süket fülekre talált. Nem volt hajlandó feladni, nem tudott volna az anyja szemébe nézni, ha elbukik. Kezét ezúttal a mag irányába emelte. Először erővel próbálta kihúzni, ám ekkor ismét hallotta a dalt. Apró változásnak tűnt, mégis. Kezét felajánlón nyitotta a kristály felé. Mintha csak egy társának nyújtaná, a kő pedig elfogadta. Apró mozdulatokkal csusszant ki a márvány alapból és vándorolt Juuzen kezébe. Egy türkiz, egyenes vágású Ohxin kristály. Végre sikerült, mint teljesítették a kiszabott feladatot és tovább léphettek. Hazafelé végig azon tanakodtak, mi volt az a hely, ahol a "minden" és az egyensúly véget ért. Első útjuk a családi házba, mesterükhöz vezetett, aki már tűkön ülve várta ifjú tanítványait. Letéve elé a szerzeményeket, mindet egyesével vizsgálta meg. Először Agoera magját elemezte.
-Palmityum kristály, a szeretet és gondoskodás jelképe. -mondta mosolyogva, majd Toenhez fordult- Cirinn kristály, a bátorság és kitartás megtestesítője.
A fiú büszkén húzta ki magát. Végre elérkezett az a rejtélyes kő is, amit a "semmi" rejtett.
-Ohxin kristály, tisztelet és önfeláldozás. -elhallgatott- Ez az egyik legritkább kristály a galaxisban, kevesen érdemlik ki. Őrizd meg aki vagy Juuzen, mert ez nem gyengeség.
Végül hiába faggatták a hely mivoltáról, semmi érdemlegeset nem tudtak kiszedni belőle. A fiatalok hazamentek, hogy elmeséljék szeretteiknek a kalandot és megmutassák jövőjük kulcsát. A kis ház visszanyerte barátságos csendjét. A fiú még próbálkozott anyjával a hely titkait felfedni, de hiába. Végül a nő egy homályos magyarázattal zárta le a témát.
-Juuzen, azon a helyen nem szűnt meg a Fény. Ott egyensúlyban él a Sötétséggel, de mivel ti még túlságosan érzékenyek vagytok erre, csak azt éreztétek. Meg kell tanulnod, hogy a világ nem fekete és fehér. Ha mindig csak a nappalt élvezed, elvesznek az éjszaka szépségei.
A délután megmaradt óráiban a piac melletti téren húzódott meg. Hallgatta a zenét és az ismert dal egyik sora ráillett édesanyja magyarázatára. "Mind a kettő együtt jár, együtt ők az Élet!" A nap utolsó sugarai fehérré színezték a szürke felhők széleit, olykor még át-át csillant egy sugár, de már erőtlenül. A vihar épp most vonult el és elrejtette a narancsba burkolózott eget. Elérkezett a vacsora ideje. Csendesen telt, viszont végeztével még nem engedték fel szobájába. Először azt hitte, rosszat tett, de szülei boldog arca másról árulkodott.
-Fiam, komoly dolgot akarunk mondani. -kezdte az apja, kezét felesége vállán pihentetve- Édesanyád várandós.
Juuzen szeme felcsillant, mindig is szeretett volna egy testvért. Izgatott mosollyal az arcán kérdezett vissza:
-Tényleg?
Anyja megkönnyebbülve intette nyugalomra.
-Igen. -keze alig gömbölyödő hasán pihent meg- Úgy érzem, húgod.
"Csodálatos!" Szülei egymásra néztek, az apja pedig csak kimondta, amire fia is gondolt.
-Választottál már nevet?
Bájos mosoly ült a nő arcára.
-Caryna.
-Gyönyörű. -bólintott rá apja.
Temérdek gondolattal és tapasztalattal az elméjében, Juuzen az alvás helyett, inkább a csillagokat vizsgálta. A jövője még sosem tűnt ennyire fényesnek. Akkor még nem is sejthette, hogy alig három hét múlva az életét és szeretteit lángok fogják elnyelni...

A gép egyenletes pittyegése töltötte be a helyiséget, ám ezt abban a pillanatban még nem hallotta, mikor kinyitotta szemeit. Fényt látott, a felette elterülő lámpa vakító fényét. Arcán érezte a készüléket, mellyel légzését segítik, oldalát pedig iszonyatos kín marta. Ez volt a biztos jele annak, hogy él. Hogy hogyan és miért élte túl még rejtély volt számára, de túlélte. Ahogy mély levegőt vett, iszonyatos fájdalom hasított felsőtestébe. Egyenlőre azonban csak újfent behunyta szemeit. Szerelme emléke lebegett előtte és az emlék, melyet ismét átélhetett. Éles, sivító hang riasztotta, majd a fején érezte a jószág tollait. A kis lény hozzá dörgölőzött gazdájához. Juuzen szemébe pedig könnyek szöktek. "Caryna..." Nagy árat fizetett az elvakultságáért, de most kapott még egy esélyt. "Nem adom fel, Ren. ... Együtt leszünk!"





XII. fejezet

 

A csillagromboló flotta csendesen suhant. Fedélzetén a beosztottak feszengve tették dolgukat, mióta feletteseik összetűzésbe kerültek, nem lehettek biztosak benne, mikor kerül rá újra sor. Snoke nagyvezér viselkedése is megváltozott. Bizalmatlanabbá vált tanítványa felé, ritkán hívatta csak magához és soha nem kérdezte mit tanult. Nem mintha ez gond lett volna. Ren azt a kevés találkozást is alig bírta elviselni. Bár életéért tisztelettudó maradt, ahányszor szembekerültek türtőztetnie kellett magát. A bosszúvágy napról napra érlelődött benne. Érzéseit, gondolataival és emlékeivel mégis burokba kellett zárnia, nehogy megtudja, mennyire is fontos volt neki a fiú. Vajon hány nap telt el azóta? Hány napja is vesztette el a reményt? Hux érzései se könnyebbítették meg a dolgát, most már vele is vigyáznia kellett. Egyszer megkegyelmezett, Juuzen kedvéért, de nem lesz második esély. Elszigetelt kabinja biztosította neki egyedül a látszólagos békét. Itt nyugalomra lelt, most mégis kikényszerült rejtekéből. A főhídra tartott, ahova a Legfőbb vezér rendelte. Beosztottjai vigyázzba vágták magukat, amint meglátták. Erősebbnek érezte magát, mint valaha. Maszk nélkül is képes volt titokzatos és félelmet keltő maradni. A tábornok az ablakon át fürkészte a csillagokat, balján egy tiszt éppen befejezte a jelentést. Ren azonban tartotta a tisztes távolságot és vagy öt lépéssel mögötte állt meg. A férfi azonnal tudta, hogy ő az. Hátrafordulás nélkül kezdett beszélni.

-Hamarosan elérjük a Cerebrumot. -jelentette ki, mintha tudnia kellett volna, miért is mennek oda- Jeleket fogtunk a bolygóról és egy lázadóknak szánt üzenetet kódoltunk le belőle.

Végre megértette. Ez a bolygó is a peremvidékhez tartozik, a szövetségesekhez.

-Snoke Legfőbb vezér azt akarja, te kerítsd kézre a lázadók szövetségeseit és tudd meg tőlük az ellenállás tartózkodási helyét!

Végre megfordult, hogy láthassa Ren reakcióját a parancsra. A fiú nyugalommal fedte el kétségeit. Amióta elvesztette szerelmét, szeretett volna közömbös maradni és valamennyire segíteni a lázadókat, hogy minél hamarabb megszabadulhasson az Első rendtől. Tekintetét a lassan közeledő bolygóra emelte. Apró volt akárcsak az egykori Sennor. Tisztán megközelíthető, zöld égitest.

-A Legfőbb vezér továbbá ragaszkodott hozzá, hogy egyedül én kísérjelek el. -folytatta önelégült mosollyal, láthatóan nem tanult a korábbiból.

Szemük gyilkos pillantása találkozott és a tisztek megmerevedtek. Mind készen álltak egy újabb összecsapásra -ha lehet a betonba tiprást annak nevezni. Szerencséjükre viszont Ren ismét a bolygó felé emelte tekintetét.

-Legyen.

Minden porcikája ellenkezett, hogy ezzel a pojácával menjen küldetésre, de Snokekal nem vitázhatott. Visszatért kabinjába, hogy összeszedhesse magát. Bár mindössze csak egyedül akart maradni még mielőtt újabb hibát követ el. Tudta, hogy mestere bizalmatlansága miatt küldi őt. Ha sikerrel jár talán elterelődik róla a figyelem. Viszont, ha tényleg megtudja hol bujkálnak épp a lázadók, azzal megássa édesanyja sírját is. "Nem." Azt már képtelen lenne elviselni. A hangár felé vette az irányt, ahol Hux már hajója előtt várta. Arcáról sütött a türelmetlenség, már alig várta, hogy elkaphassa a lázadók szövetségeseit. "Féreg." Mégsem lepődött meg, mindig is az volt, az egymástól távol töltött idő pedig csak felerősítette ezt. Vagy csak elszokott ettől a kegyetlenségtől. Akárhogy is, a hideg futkosott a hátán, hogy a tábornok ennyire örül pár szerencsétlen áldozatnak. Hamar leszálltak az esőerdő borította bolygón. Néhány nagyobb folyón túl nem láttak mást mint égig érő fákat. Lombkoronájuk majdhogynem teljesen elfedte az égboltot. Félhomály uralkodott a gyökerek borította földön. Apró állatkák neszezésén kívül semmi sem zavarta meg az idilli csendet. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy itt bárki is él.

-Erre. -mutatott irányba a kezével Hux.

Plasma és pár rohamosztagos a hajónál maradt, míg ők ketten elindultak. Egyre mélyebbre hatoltak az erdőben. Egyikük se zavarta meg a csendet, némák és feszültek voltak. Ren sejtette, hogy ennek a küldetésnek valójában két oldala van, nem csak a lázadókról szól, hanem róluk is. Snokeot dühítette ami történt, de nem volt benne biztos, hogy pontosan mi. Az, hogy megtámadta a tábornokát vagy az, hogy életben hagyta. Ha lesújtott volna legalább biztos lehetett volna benne, hogy még mindig a sötét erő uralja a végzetét. Most azonban jogos volt bizalmatlansága. Talán azt reméli, hogy újra megtörténik és ha így lesz megteszi, amit kell? Végül valami még saját aggodalmainál is erősebbnek bizonyult, a közelben lapuló lázadók félelme. Érezte, ahogy némán bujkálnak egy közeli lyukban, bízva benne, hogy nem találnak rájuk. "Nincsenek sokan. A többség már elmenekült, de ők maradtak... Talán időt nyerni nekik." Ren feje automatikusan a helyes irányba fordult. Akaratlanul árulta el őket, mert Hux látta ezt a reflex szerű mozdulatot és azonnal irányt váltott. Egy fa gyökerei meg voltak törve, ahogy az alatta lévő csapóajtó megsértette őket. A rozsdás fém régi volt már, nem mai ez a bázis. Hangos nyikorgás kíséretében tértek be a régi bázisra. Elsőre elhagyatottnak tűnt, Hux óvatlanul beljebb is lépett egy irányítópulthoz. Ujjaival megkocogtatva lehullott róla némi vakolat és száraz levél.

-Ez se mai holmi. -flegmázott.

Ren azonban jól tudta, hogy nincsenek egyedül, készen állt. Két lázadó lépett ki az előttük elterülő komputerek mögül és azonnal rájuk is lőttek. "Felesleges." A fiú felemelt kezével állította meg a lézer sugarakat. A tábornok tegezéből is előkerült a fegyver és már éra is tartott. A két halálos sugár végül a falban végezte, fegyvereik pedig a helyiség két sarkában. Esélyük sem volt. Hux térdre kényszerítve bilincselte meg őket. Ren bele se akart gondolni, mégis előjött, amit nemrég a fejében látott, hogy vele is ezt akarta tenni. Megalázni, megtörni... Ahogy a lázadók csuklyája lekerült az elszántság teljesen kivehetővé vált arcukon. Két nő. Egyikük kicsit nagyobb darab, idősebb, talán harminc. Sötét barna haja hátul csattal összetűzve, bár pár tincs még keretbe foglalta arcát. A másik törékeny, szeplős, csillogó szemekkel. Vörös haja fejtetőjén keresztbe fonva, akárcsak egykor Leianak. Egyikkőjükön sem látszott a félelem, vagy a kétség, belül mégis reszkettek. A halál közelsége... ez az utolsó útjuk, az utolsó szavaik, az utolsó érzéseik. Mégis percről-percre tűnt el belőlük minden fájdalom. Sorsuk elfogadása vette át a helyét, visszaidézvén az egykori szép emlékeket, a nevetést, a veszteséget. "A halál, olykor megváltás." Olvasta ki egyikükből. "Figyelmeztetnem kell az Ellenállást!" Hangzott egy férfiasabb hang a fejében. Alig észrevehetően nézett fel a terem mélye felé. Szeme a semmibe meredt, míg gondolatai átsuhantak a helyiségen. Az egyik kisebb láda mögött meg is lelte a hang tulajdonosát. Apró, Mowf fajú lény volt, akit a társai az életük árán is bújtattak, hogy legalább a lázadók kaphassanak esélyt a menekülésre. Ren habozott. Végül a tábornok csak észre vette, ahogy a semmibe bámul.

-Van itt még valaki? -tette fel a kérdést.

A nők lélegzet visszafojtva meredtek a fiúra. Imádkoztak, hátha nem vette észre, bár erre semmi esély nem volt.

-Nincs. -felelte végül.

Kimondhatatlan érzés futott végig rajta, ahogy elhagyták a bunkert tudván, hogy az Ellenállásnak megadta az esélyt. Ennél többet most nem tehet. Néma csendben sétáltak vissza a hajóhoz, a lázadók engedelmesen haladtak a haláluk felé. Phasma emberei azonnal átvették őket és figyeltek rájuk, míg vissza nem értek a csillagrombolóra. Snoke elégedettsége átjárta a levegőt. A foglyok azonnal a vallató szobába kerültek, ahol alig pár percük maradt csak felkészülni a legrosszabbra. Mindössze négyen maradtak, kettő a kettő ellen. Hux a fiatalabbhoz lépett. Talán a kora miatt hitte, hogy gyorsabban megtöri. Mégis némi szemlélődés után félre állt. Kezével hívta oda a fiút. Neki kell kezdenie. Koncentrált és belépett a lány fejébe. "Tatjana. Annyi idős, mint én... Száraz helyről származik. Szerencsére nem tud pontos helyet." Ren pár percnyi áskálódás után szólalt csak meg.

-Nem tud semmit. -vetette hátra a válla felett.

Hux elégedetlen pillantással meredt rá. Nem ehhez a Renhez szokott az évek alatt. Vissza akarta kapni azt a türelmetlen állatot, aki egykor megtetszett neki.

-Akkor nem vesszük hasznát.

Kezében tőr villant, amit egy szempillantás alatt a lány hasába mélyesztett. Tatjana fájdalmasan felmordult, míg vére vörösre kezdte festeni a kövezetet. A férfinak szeme se rebbent, Ren ezzel ellentétben megrezzent. Elpuhult...

-Ne! -kiáltott fel a másik, mire Hux már torkához is szorította a fegyvert.

-Te is sorra kerülsz. -"nyugtatta".

Ren közelebb akart lépni hozzá, de a tábornok megállította.

-Megvolt az esélyed. -nézett rá elégedetlenül- Most én jövök.

Kegyetlen tekintettel fordult a nőhöz, aki állta pillantását. Sőt, viszonozta. Mégis könnyeket tartott vissza. Szemét haldoklótársára szegezte, mintha csak azt mondta volna: Itt vagyok. A fiúnak fájdalmas emlékképek villantak be. Ha végig kellett volna néznie, ahogy Juuzen meghal, abba biztosan belepusztul. Tekintetük találkozott és tisztán látta a nő gyűlöletét. Szívtelen szörnyetegnek tartotta, pedig nem ő szúrt. Mégis ő volt a felelős mindenért. Újabb döntést hozott. Keze apró mozdulatával hozta meg a helyes lépést. Tatjana feje lassan leereszkedett, ahogy elvesztette eszméletét. "Fájdalom és félelem nélkül meghalni a háború legnagyobb kiváltsága." Huxot nem érdekelte a lány, egy futó pillantás után a nőhöz fordult és végre munkához látott. Összetörte lelkileg, ideje volt testileg is megkínozni. Ren azonban látta, amit a parancsnok nem volt hajlandó észre venni, hogy a nő nem fél. Már felkészült a halálra.

-Hol van az Ellenállás cirkálója?

A szoba néma csenddel telt meg.

-Jó.

A férfi egy hirtelen mozdulattal hasította fel a lázadó karját. Fogait csikorgatva viselte el a fájdalmat.

-Hol van az Ellenállás cirkálója?

Továbbra sem érkezett válasz, Hux folytatta a kínzást, a nő pedig rendületlenül tűrte. De a férfi türelme a végére ért. Aktiválta a lézerpengét is tőrén, majd lassú mozdulatokkal vágta le a lázadó egyik kezét. Üvöltés rázta meg a levegőt, Ren azonnal elkapta a férfi karját.

-Túl messzire mész!

Hux végre kimutathatta a foga fehérjét és a falhoz szorította a fiút.

-Inkább te vagy szánalmas! -rivallt rá, majd elengedte.

Lassan ismét közéjük került a kellő távolság.

-Azt hiszed elvenni valaki méltóságát kegyes gesztus? -biccentett Tatjana felé- Elvetted tőle az utolsó perceit.

Hangja ismét olyanná vált, mint azon az estén. "Nem." győzködte magát mind hiába, igaza van... Pedig csak jót akart. Hux látta rajta a bizonytalanságot.

-Ha ez a Legfőbb vezér fülébe jutna. -vetette fel- Vajon mit tenne veled?

Ren kénytelen volt megkeményíteni a szívét, egy utolsó pillantást vetett a nőre. "Sajnálom."

-Tégy, amit akarsz.

A férfi gonosz vigyorral lépett közelebb, ám láthatatlan falba ütközött.

-Vele.

Ezzel távozott. Bezárult mögötte a hangszigetelt ajtó, de tudta, a legfájdalmasabb halált szabadította a nőre. A tábornok alig húsz perc alatt kiélte magát és véres tőrét törölgetve jelent meg a folyosón.

-Takarítsátok el őket. -parancsolt a két őrre.

-Nos? -érdeklődött Ren.

-Semmi. -felelte egyszerűen.

-Sokra mentünk. -nézett rá fenyegetően- Te fogsz azért felelni, hogy nem hagytál olvasni benne!

Mielőtt azonban igazán összeszólalkozhattak volna Phasma jelent meg.

-Uram! -szólította meg Huxot, mintha Ren nem is a felettese volna- Újabb üzenetet fogtunk a bolygóról!

-Hogyan?! -háborodott fel.

A fiú megjátszott döbbenettel figyelte őket.

-Intézkedjen! -parancsolt rá a tábornok- Élve hozza elém!

-Igenis!

Riasztva egységét már úton is voltak a bolygó és a nemrég elhagyott bázis felé. Ren kissé feszülten fordult utánuk. Hux ingerülten meredt a fiúra.

-Gyere velem! -indult el a folyosón.

Szó nélkül követte a közeli tárgyalóba, ahol nyugodtan beszélhettek. A tábornok bekattintotta a árat és várt. Ren tudta, hogy valami baj van.

-Elárultad az Első rendet, Ren? -tette fel anélkül, hogy hátrafordult volna.

-Nem. -vágta rá egyből.

Hux dühösen fordult felé.

-Üres volt a bázis, amikor eljöttünk? -nézett mélyen a szemébe.

-Igen. -habozás nélkül kellett felelnie, hogy hihető legyen, de egyenlőre nem sikerült meggyőznie a férfit.

-Nem volt ott senki?! -hangja egyre ingerültebbé vált.

-Nem! -rivallt rá dühösen.

Elméjébe belépve manipulálta tudatalattiját. "Nem volt ott senki. Nem volt ott senki!" Hux végül bólintott.

-Rendben. -simította hátra haját- Ez esetben, csak ő tudja hol az Ellenállás cirkálója.

"Basszus!" Valóban, ha elkapják és Ren kiolvassa az elméjéből, vagy megtörik... rájuk találnak. Az üzenet, az áldozat feleslegessé válik, mint már oly sokszor. "Nem. Ezúttal nem." Sokszor hitte már azt, hogy elhatározta magát, akár a sötét oldal mellett, akár Snoke oldalán, akár apja megölésében, mindig támadtak kétségei. Ez most más volt, tudta mit kell tennie és nem félt meghozni az áldozatot. Visszavonult a kabinjába és meditációs pózba helyezkedett. A bolygóra koncentrált, ami egyre közelebb került, majd megtalálta a célt. A hajóról épp leszálló alakulat Phasma vezetésével megindult a bázis felé. Megkereste a leggyengébb elmét a csapatban és benne lelt menedékre. Végig kísérte őket az erdőn, a titkos csapóajtóig, amit berobbantva tártak fel. Odalent a használhatatlannak tűnő berendezés igenis működött. Egy apró lény ugrott az irányító pult mögé. Alig derékig érő, zöldes lilás bőrű lázadó volt. Phasma és csapata azonnal bekerítették, ám nem adta meg magát harc nélkül. Csöpp szárnyaival emelkedett el a földről és lőtt az osztagra. Két tagot sikerült azonnal leszednie. "Ügyes." Ren csak remélhette, hogy ezt a testet nem fogja eltalálni, viszont még nem vehette át az irányítást. A lény minden erejével küzdött, de végül Phasma egy jól irányzott lövéssel megsebezte. Szárnyai egy életre haszontalanná váltak. Fejét díszítő antennái csalódottan lógtak a föld felé. A maradék rohamosztagosok megbilincselték a kis teremtményt, aki még ekkor sem hagyta magát. Bár harcolni nem tudott karmolt, harapott és rúgkapált, mint egy kisgyerek. Végül szembekerült a századossal. Ren csak erre a pillanatra várt, átvette a rohamosztagos elméje feletti uralmat és célra tartotta fegyverét. A kis lény meglepetten fordult a puska felé. Egy pillanat volt csupán, ahogy a lézer áthatolt a koponyáján. Az utolsó lázadó, aki tudta a választ a kérdésükre, meghalt. Phasma célba véve a dezertáló tisztet kérte számon.

-Ezért felelni fog! -jelentette ki gépiesen, de nem számított.

Ren egy újabb lövést adott, le amivel az utolsó rohamosztagos is a földre rogyott. Már csak ketten maradtak, de nem sokáig. A százados azonnal visszalőtt és a fiú még azelőtt kilépett a meditációból, mielőtt megtapasztalta volna a halált. Mély lélegzetekkel csitította le elméjét. Megtette. Elárulta az Első rendet és megvédte az Ellenállás cirkálóját. Meghozta a döntést. "Egy szörnyeteget láttak bennem az erőm miatt, lehetőséget az uralkodásra, de csak akkor lehettem igazán önmagam mikor a szemedbe néztem." Tekintete elkalandozott a csillagok között. "Sem Ben Solo, sem Kylo Ren nem létezik már. Csak Ren maradt, egy név, egy végzet. Az aranyközépút a Fény és a Sötétség között." A háború vége és egy új kor hajnala percről percre közelebb kerül. A remény szikrája hamarosan fellobban a galaxisban és egy sötét árny fogja óvni, akár az élete árán is. 





XI. fejezet

Órák teltek el azóta, hogy a titokzatos idegent a műtőbe vitték. Egyenlőre semmi hír felőle. A hajó viszont rendíthetetlenül haladt célja felé. Mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy végre kipihenje magát. Poe is visszatért kabinjába. Felesleges ruháitól megszabadulva -a kötelezőket magán hagyva, vész esetére- zuhant az ágyba. Előző álmát megzavarták, így még fáradtabb volt, mint előtte. Amint elnyelte a sötétség máris alakot öltött, a múltban. Egy teremben találta magát, egykori társaival együtt. Itt képezték pilótává. Ekkor még béke honolt a galaxisban, bár ő ezt nem teljesen érezte át. Hogy is értékelhette volna a békét, ha nem tudta, milyen a háború. Köztük mégis folyt a rivalizálás a legtehetségesebb pilóta címért. Legalábbis eleinte. Idővel azonban kitudódott Poe féltve őrzött titka és társai elfordultak tőle. "Ez nem normális! Beteg!" hangzottak fejében mai napig a szavak. Ez ébresztette rá, hogy az ember mindig találni fog valami kapaszkodót a harcra, ha mást nem is, hát valami apróságot, amiről még csak nem is tehet. Mikor tinédzser korában rájött másságára megrémült. Évekig viaskodott magával, mire belátta ez van, ezt kell szeretni. Társai bántó szavait meg sem hallva kapaszkodott fel a ranglétrán és mikor eljött az idő, emelt fővel csatlakozott az ellenállókhoz. Mára már szikrányi kétsége sem maradt afelől, hogy ki ő, most viszont... Most itt volt újra ez a veszélyes és felelőtlen érzés. Megtetszett neki Finn. A bátorsága, kiállása és őszintesége. Mégsem mondhatta el neki. A félelem, hogy az igazsággal elveszítené, erősebb volt, mint a képzelet, hogy talán érzései viszonzásra lelnek. Emlékei közt véletlenszerűen ugrálva élte át újra kellemes és rossz emlékeit is. Feszengve ébredt és kipihentnek egyáltalán nm mondta volna magát, mégis visszatért a főhídra. Leia és Rey híján egy ismerőshöz lépett. A lány szőkés haja két apróbb kontyba volt fogva feje tetején. Meglátva a férfit széles és barátságos mosolyt villantott.
-Kialudtad magad? -kezdte kételkedve.
-Nem igazán. Milyen közel járunk?
Poe tekintete a csillagok között veszett el, ahogy próbálja felmérni a teljesen ismeretlen pozíciót. Egy-két csillagot a távolban talán felismert, de meg nem tudta volna mondani, merre is vannak. Egy szürke bolygót pillantott meg nem messze egy aszteroida mező közepén. Nem is aszteroida mező volt, hanem gyűrűk. A hat gyűrű folyamatosan forgott a bolygó körül, így gyorsnak és precíznek kellett hozzá lenni, hogy köztük egy nagyobb hajó bejusson.
-Hamarosan megérkezünk.
Ennél többet viszont ő sem tudott mondani. Nem ismerte a bolygót, még a nevét sem tudta, de Leia ragaszkodott hozzá, hogy itt szálljanak le. Poe fejet hajtva távozott a hídról. A hangárba vezető folyosóról sok ajtó nyílt, többek közt egy nagyobb, üres halba is. Ám most hangok szűrődtek ki belőle. Némán lesett be az ajtóban megállva. Rey a fénykarddal gyakorolt, bár amennyire a férfi értett hozzá, inkább hadonászásnak tűnt. Lihegve állt meg, tekintetét végig az előtte lévő ablakra emelte. De a galaxist szemlélte, a benne rejlő életet, talán magát az erőt. Poe kissé csalódottan indult tovább X-szárnyúja felé. Barátai elég közel kerültek egymáshoz, talán közelebb, mint szerette volna. De mégis élt benne a keserédes vigasz, hogy a lány milyen erős lett. Talán már képes lesz legyőzni Snokeot is! Ilyen gondolatokkal nyugtatgatta magát, míg szíve közbe nem szólt. Finn sétált vele szembe a lassan végtelennek tűnő folyosón. Gondolatai azonnal elterelődtek az imént látottakról, ahogy barátja megállt előtte. Komoly arcáról sütött az eltökéltség. Poe kopott dzsekijét viselte, amitől csak még erősebbnek tűnt ez a láthatatlan kötelék.
-Láttad Reyt? -törte meg a csendet.
Egy pillanatnyi fájdalmas felismerés volt csupán, de sokkal többnek tűnt. Lerázva magáról lazán háta mögé mutatott.
-A nagyteremben.
-Kösz. -érintette meg vállát és sebes léptekkel indult is tovább.
A férfi megállta, hogy utánaforduljon. Magába meredve állt még ott egy percig, mielőtt belépett volna a hangárba. BB-8 épp hajóját ellenőrizte, gazdáját látva felcsipogott, de ez sem hozta helyre a férfi kedvét. Szerszámot ragadva vizsgálta át a motort, pedig pontosan tudta, hogy minden rendben, tegnap már megnézte, mégis... Tisztában volt helyzetével, ő a barát, aki kedves, életvidám és forrófejű, de nem több. Rey viszont egy erős nő, akiben az ellenállás a reményt látja, aki elég bátor, hogy kiálljon a Legfőbb vezér ellen, de ami mindennél egyszerűbbé teszi, hogy nő. Amit érez természetes, neki az, hisz soha nem érzett másképp. Viszont másoknak ez furcsa, nem normális. Örülnie kellett volna, hogy barátai ilyen gyorsan megtalálták egymást, mégsem ment. Ezt nem tudta magára erőltetni. Finn akárhányszor kimondta Rey nevét, mintha csak hasba szúrták volna. A hajó hirtelen kanyart véve került ki egy aszteroidát, felkészületlen utasait ledöntve a lábáról. A gyűrűk közé értek. Hosszú percek alatt sikerült átverekedniük magukat a bolygó természetes védelmén. Lassan leszálltak és a lázadók végre szemügyre vehették menedéküket. Rey és Finn előre rohanva mindenki előtt értek a homokos talajra.
-Hol vagyunk? -néztek körbe.
-A Bulsaron. -válaszolt egy gyengéd hang hátuk mögül, Leia- Egykor raktárként és menedékként használták, a felszerelés régi, de a készletek még a rendelkezésünkre állnak.
Végignézve a kietlen, szürke homokkal borított tájon, valahogy nehéz volt elhinni, hogy ez a hely segíthet rajtuk. Elvétve lehetett látni néhány fát vagy sziklát, de semmi mást. Az eget is hatalmas felhők fedték. Van itt egyáltalán nap? Kell lennie, de akkor, hogy lehet, hogy sehol nem üt át a fénye? Míg páran bámészkodtak Leia már felkészített egy csapatot a közeli raktár felkutatására. Mielőtt elindulhattak volna Poe jelent meg.
-Én is megyek! -állt volna be a sorba, de a nő leintette.
-Magára itt van szükség.
Látva komolyságot felettese szemében, elfogadta a döntést. A csapat útnap indult, a trió pedig Leia köré gyűlt.
-A legközelebbi város úgy két órányira van, a lakosok mellettünk állnak, menjetek és kérjetek tőlük élelmet és gyógyszert! -nézett a fiúkra, majd Reyre- Téged pedig arra kérlek, hogy használd ki az idődet és gyakorolj!
Mind elszántan bólintottak, bár láthatóan a lány nem repesett, hogy maradnia kell, mégis szó nélkül elfogadta. Volna mit tanulni tőle, gondolta Poe, de el is vetette azonnal. Egy kisebb sikló került elő a hangárból. Egy szokványos sivatagi jármű, nem lesz feltűnő. Kaptak némi pénzt és útbaigazítást, majd elindultak a semmi közepe felé. A szürke por felverődött mögöttük, ezzel kisebb felhőt hozva létre. Két óra hosszú idő, eleinte a fiúk a tájat fürkészték, hátha meglátnak valakit, de semmi. Mintha a világ megszűnt volna körülöttük. Idővel azonban Finn beszélni kezdett, nem társalgott, csak mesélt. Arról, hogyan vitte el őt az első rend a szülőbolygójáról, mennyire félt, mikor alig tíz évesen szembekerült a vezetőkkel. A fájdalmas és könyörtelen edzésekről, az álmatlan éjszakákról és a bűntudattól, amit elvileg kitöröltek belőle. "Fegyvert akartak csinálni belőlem, figyelmen kívül hagyták, hogy ember vagyok." Poe némán hallgatta végig társát, közben fokozatosan tűnt el közülük a fal és kerültek egyre közelebb. Az, hogy megnyílt neki, hatalmas dolgot jelentett számára. Töretlen bizalmat. A rohamosztagos, aki egykor bilincsben noszogatta, mára különleges baráttá nőtte ki magát, akiért képes lett volna akár meghalni is. És tudta, hogy ez kölcsönös, ha szerelme nem is, de a bizalom az. Gyorsabban telt az idő, ahogy mindketten meséltek gyerekkorukról, egy torony csúcsát pillantották meg először a városból. AZ épületek mondhatni aprók voltak, épp olyan magasak, mint lakosaik. Leparkoltak egy nagyobb, kupolás épület mellett és szemügyre vették a helyet. Egy kocsma, egy hotel és jó pár árus. Poe határozottan lépett a pult elé, mit sem törődve a lakos kinézetével. De ez csak a látszat volt, valójában még sose látott hasonló fajba tartozó egyént. Testük nagyját pikkelyek borították, végtagjaik és arcuk kissé megnyúlt, fejüket pedig különböző tarajok ékesítették. Az árus barnás színben pompázott, amit sárga taraja és néhány kilógó pikkelye tört meg. Ha a lakosokat nem is, az ételt ismerte.
-Jó napot! -köszönt illedelmesen- Mennyit kérne tíz karton Qrongért?
Az árus szeme kikerekedett, majd fenyegetőn fújta fel taréját és megvillantotta tűszerű nyelvét.
-Minek nektek annyi?
Kiejtésén hallatszott, hogy nehezen használja a nyelvet, de kereskedőként meg kellett tanulnia. A férfi elővette zsebéből gyűrűjét, melyben az ellenállás szimbólumát rejtették el, majd átadta az idegennek. A lakos szeme felcsillant a jel láttán és elkezdte előpakolni a kért mennyiséget. Három karton árát még el is engedte. Három másik árusnál is hasonlóan jó üzlet született, vagy engedtek az árból, vagy többet adtak, mit kérték. Finn arcáról le se lohadt a vigyor, ahogy az ételt visszacipelték a siklóhoz.
-Fantasztikus, mennyire támogatnak minket! -lelkendezett, de az öröm nem volt felhőtlen.
Az égbolt egyre sötétebbé vált és egy fiatal lakos rohant figyelmeztetni őket, hogy ha most elindulnak, biztos meg fognak halni. Az itteni viharok gyakoriak és kíméletlenek. A fiúk rögzítették a kishajót, majd visszaindultak a tér felé. A pár perce még békés eladóknak, már hűlt helyük sem volt, mindenki sebes léptekkel közelítette meg házát.
-És most? -kérdezte Finn a szokásos aggódó hangnemével.
-Ne aggódj.
A tömeg gyorsan feloszlott, így már csak ketten kóboroltak az utcán. Az első villám elérte a földet a távolban, az azt követő irtózatos mennydörgés pedig mintha megrázta volna a talajt.
-Most már aggódhatsz.
Rohanni kezdtek a nemrég látott hotel felé, közben az eső egy-két csepp után mindenestül rájuk zúdult. Beérve első dolguk volt, hogy visszanézzenek az üvegen át. A szél gyökerestül tépte ki a közeli fákat, miközben a villámok egyre közelebb értek a városhoz. Most jutott Poe eszébe a torony, amit először megláttak. Villámhárító volt. Ismét egy lakos szólította meg a megszeppent fiúkat.
-Felesleges a végére várni. -kezdte- Ezek a viharok eltartanak egy napig is. Kérjetek magatoknak szobát, holnapig biztos nem fog elállni. -ezután elment.
Furcsállották, hogy itt mindenki milyen segítőkész, de igen jól jött a támogatásuk. A gyereknek is igaza volt, ha elindultak volna és a vihar utoléri őket, ott vesznek a sivatag közepén. A pulthoz léptek, ahol szinte azonnal pocsolya gyűlt köréjük.
-Van egy szabad szoba? -ezúttal Finn beszélt.
A fickó előguberált egy kulcsot.
-Az emeleten. -adta át.
Fent egy kifejezetten kellemes szoba várta vendégeit. A szekrényben két frissen mosott köpeny várta, hogy felvegyék. Finn nem gondolkozott sokat, elkezdte ledobni átázott ruháit.
-Héhéhéhhéé! -állította le, mikor nadrágját vette volna.
-Mi az?
Poe remélte, hogy nem vörösödik el, ahogy tartja a szemkontaktust, de nem is volt más választása. Nem mondhatta csak úgy, hogy ezt azonnal hagyja abba.
-Legalább tusolj le, ha átöltözöl. Nincs sok értelme csak úgy átvenni, mert az is elázik.
Gyenge és kifejezetten szar érvelés, köszönjük Poe... Mégis sikerült.
-Igaz.
Finn felmarkolta a köpenyt és már el is tűnt a fürdőben. A férfi most érezte át igazán a közös szoba súlyát. Együtt van azzal, akibe szerelmes és ezt véletlenül sem mutathatja ki. De ezt könnyebb mondani, mint tenni. Finn meggondolatlan vetkőzése már így is eléggé megragadt benne. "Jót fog tenni a hideg zuhany." Alig pár perccel később szabaddá vált a fürdő és a helyzet csak súlyosbodott. A köpeny mutatott is, meg nem is, de annyi biztos, hogy piszok szexivé tette viselőjét. Poe villámsebesen csapta magára a fürdő ajtaját. "Basszus, basszus, basszus, basszus!" A mély levegő itt már csak halottnak a csók, így beállta a jéghideg zuhany alá. Na nem mintha lett volna más lehetősége, mert meleg víz egyáltalán nem volt. Nagyjából sikerült megnyugodnia, mire ismét a szobába lépett. Kora este lehetett csak, mégis feketévé vált az ég. A villámok időszakosan világították be a szobát. Poe a villanykapcsoló után nyúlt, mikor Finn megszólalt:
-Nincs áram, próbáltam.
-Mondjuk ilyen viharban... -próbálta zavarát leplezni.
Legalább nem igazán látják majd egymást, talán most elég ennyi. Mindketten elterültek az ágyon, ez volt az egyetlen pont, amit ismertek a szobában. Percekig szótlanok voltak, míg egyikük megtörte a csendet.
-Remélem, a többieknek nem lesz baja.
-Remélem, az étel és a sikló is túléli.
-Tcc, komolyan mondom. Ki tudja milyen messzire ment az a csapat. És Rey is valószínű, hogy kint edzett... -hiába folytatta volna, félbeszakították.
-Persze, persze, Rey. -legyintett kissé ingerülten- Lehetne, hogy egyszer nem kerül szóba?!
Igaz az úton se került, épp azt a hangulatot várta most is, de csalódnia kellett.
-Poe, mi bajod van?
-Semmi, érted?! Csak, hagyj aludni!
-Poe.
De nem kapott választ. Ezután mindketten elfordultak egymástól, nem beszéltek többet. Az ablakon kopogó esőn és fülsüketítő mennydörgéseken túl, semmit sem hallottak. A természet fegyvere, mégis, mennyivel békésebb, mint a háború, melyet e percben is a csillagok között vívnak. Se lézer, se bomba, csak a víz és a villám, bár akár halált is szülhetnek.
Másnapra valóban elvonult a vihar, de nem kettejük feje fölül. Poe továbbra is hallgatott és barátja nem tudta mit is mondhatna, hisz haragja forrása se volt tiszta számára. Miután kifizették az éjszaka díját és megkönnyebbülten látták, hogy a sikló valami csoda folytán túlélte az éjszakát, visszaindultak a cirkálóhoz. Újabb két óra út. Ám ezúttal néma csendben. Visszaérvén szerencsére semmi gond nem volt. Mindenki megmenekült a vihartól. A fiúk behordták a raktérbe a ládákat, majd segítettek, ahol tudtak. Míg Finn továbbra is rakodott, Poe inkább csatlakozott a gépészekhez. Bár dühös volt, hogy egyetlen napot nem bírtak anélkül együtt tölteni, hogy ne kerüljön szóba Rey, legbelül félt is, hogy gyerekes viselkedésével elveszítheti barátját. Nem tehet mást, ha mellette akar maradni. Előmászott a kábelek mögül, hogy megkeresse Finnt és bocsánatot kérhessen, de más előbb találta meg. Barátai már a tegnapi vihart tárgyalták ki. A férfi arcán felszabadultságot látott, mint mikor a siklóban a múltjáról mesélt. Túl sokat várt el, hisz nemrég még azt is megmondták mikor ehet, most új neki ez az egész. Éreznie kell, hogy számíthat rájuk és bízhat bennük, Poe pedig ezt a képet rombolta tegnap, azzal, hogy túl önzőn gondolkozott. Közelebb lépett hozzájuk.
-Poe. -csodálkozott barátja a némaság után.
-Sajnálom a tegnapit Finn és a mait is. Én csak, talán túl fáradt voltam.
Újabb borzalmas kifogás Poetól... Lehajtva fejét kerülte a szemkontaktust, de főleg Rey arcát. Vállára egy kéz nehezedett.
-Semmi baj, sok minden történt. -őszinte mosoly kísérte szavait.
"Igen, az biztos." Végül ott maradt a körben és kezdte átlátni a dolgokat. Talán Finn még nem tudja it is érez, hisz most van először része szeretetben, de ha tudja is, nem lehet rajta változtatni. Ha ő boldog... talán túllépek majd rajta, ha eljön az ideje.
Az órák gyorsan teltek a nagy munkában. Olykor láttak nem messze pát lakost, amennyire ki lehetett venni gyerekeket. Szemmel tartották volna őket? És ha igen, hogy tudtak két órás utat a gyerekek egyedül megtenni? Mindenesetre barátságosak voltak, olykor közelebb jöttek, megcsodálták a hajót, távolabb dalokat énekelve játszottak. Mintha minden rendben lenne, de talán így igaz. Ez a bolygó elég védett a hat gyűrű által, egy csillagromboló se tudna bejutni, mégis háborúban áll a galaxis. A lázadók arcára rendszeresen mosolyt csaltak az ártatlan gyerekek. Végül, ahogy közeledett az éj, úgy szívódtak fel. Mintha sose lettek volna ott. Mindenki visszatért a kabinjába, kivéve a triót, akiket Leia hívatott a hídra.
-Parancsnok. -jelezte Poe, hogy megérkeztek.
A nő feléjük fordult, oldalán egy még véres medikával. Vagyis a műtétnek vége, az arcára kiülő reményteljes mosoly pedig árulkodó jel volt: Túlélte!





X. fejezet

A lázadók parancsnoki hajóján örömteli bizakodás uralkodott attól a perctől kezdve, hogy R2D2 felfedte a Luke tartózkodási helyét rejtő térképet. Rey hamar útnak is indult, az ellenállók pedig vártak rá és a legendás jedimesterre. Közben igyekeztek minél több információt szerezni az Első rend lehetséges gyenge pontjairól. Több-kevesebb sikerrel. Idővel azonban Rey visszatért, egyedül. Luke ragaszkodott száműzetéséhez és némi oktatás után útjára bocsátotta a lányt. A peremvidékről egyre kevesebben válaszoltak a hívásokra, rengeteg kapcsolatukat pusztította el az Első rend. Lassan kezdték elveszíteni a reményt, a lázadás bukását látták, ha maguk elé tekintettek. Leia magabiztos kiállása és sziklaszilád hite adott neki erőt az ilyen keserű percekben is. "A remény olyan akár a nap, ha csak akkor hiszel benne, mikor látod, nem fogod túlélni az éjszakát." Mindig ezt mondogatta és teljes szívvel komolyan is gondolta. Ezért akarták túlélni. Látni akarták végre, amint felkel a nap. Az ő nagy napjuk, addig is viszont vállvetve harcoltak, súlyos áldozatok árán, aprónak tűnő győzelmekért. Leia volt a szikra, aki csak az utolsó pillanatban fog kihunyni. Olykor azonban mégis elmerengett. A bolygók mellett elhaladva, érezte a különböző életet és az egységes békét. Más és más napok is ugyanolyan melegen ölelték át, mintha csak hazatért volna. Hannal töltött évei során megtanulta, hogy mindenütt otthon lehet, ahol békére talál. Szerelmére gondolva hiányérzet járta át a szívét. Fiának már megbocsájtotta tetteit. Szerette őt és még egyszer találkozni akart vele. Ahogy a csillagokat szemlélte furcsa bizsergés járta át. Hasonló volt, ahhoz, mikor Luke közelségét érezte. Lassan fordult meg, ahol szembetalálkozott fiával. Jedi tanoncok vették körbe, azok, akiket egykor... Ő pedig ismét lesújtani készült. Tekintetük találkozott. Leia tudta, hogy ez nem csupán illúzió, akárhol is legyen Ben, most ott van vele. Kiesett kezéből a fénykard, a fiatalok meghajolva halványultak el. Fia megfontoltan, nem, inkább félelemmel teli szívvel lépett édesanyjához.
-Ben?
Leia biztatón nyújtotta felé a kezét. "Nem mondtam le rólad!" Tisztán látta Ben zavarodottságát, lassan kivöröslő szemeit és megbánását. Igen, még van számára remény, még visszakaphatja. Elfogadta, felemelte kezét és ahogy egy pillanatra összeértek, mintha semmi nem választotta volna el őket. Nem álltak köztük többé fényévek. De gyorsan véget ért és újra ott állt kinyújtott karral a parancsnoki hídon. Körülötte megszeppent embereivel. Tenyerét szívéhez emelve könnyek szöktek a szemébe.
-Parancsnok? -riadtak fel az első-tisztek.
Fejét rázva nyugtatta őket. "Semmi baj." Ismét az ablak felé fordult. Megtörölve arcát fürkészte a galaxist. Valahol Ben megtalálta a fényt. Közelükben ismerős hajók léptek ki fénysebességből. Felderítők. De nem mind tértek vissza,hat hajóból, csupán három maradt. Újabb hősöket vesztettek. Leia azonnal indult is a hangár felé. A három pilóta felsorakozott előtte.
-Parancsnok, a Deltoi környéke biztonságos.
-Az Olderan csillagköz tiszta.
-A Kaáli szakadék közelében egy csillagromboló van.
Jelentettek egymás után. "Olderan csillagköz" Fájó volt ezt hallani, a valaha virágzó, békés bolygó mely az otthonát jelentette, már csupán nevét őrizte. Minden elpusztított bolygóról így emlékeztek meg.
-A többiek? -kérdezte aggódón, bár sejtette a választ.
A pilóták fejük rázva feleltek.
-Értem. -nyugodott bele.
Mivel egyenlőre nem álltak készen egy támadásra, bujkáltak. Remélte, hogy a Kaáli környéke biztonságos lesz, mert a közelében van egy régi támaszpont, de így rögtönöznie kellett. Bár az Olderan körüli bolygókat jobban ismerte, szíve mást súgott.
-A Deltoi felé indulunk, ott egy felszereltebb bázis van. -jelentette ki, amint felért a hídra.
-Parancsnok, onnan a támaszpont még legalább tíz-tizenkét óra. -akadékoskodott egyik tisztje, de társai hallgatásra intették.
-Igenis.
Tudta, hogy hallgatnia kell ezekre a hangokra, ezért nem aggódott döntése felől. Az üzemanyaguk kibírja. Az ajtó félrecsúszott keretében, amikor egy orvos belépett.
-Parancsnok, az összes sérült magához tért. -jelentett.
Egy, a közelben unatkozó férfinak nem is kellett több. Sebesen indult a gyengélkedő felé, bent barátja végre ébren fogadta.
-Finn! -ölelte át- Örülök, hogy magadhoz tértél!
-Kösz Poe. -bólintott mosollyal az arcán- Mi történt?
Átéléssel mesélni kezdett, idővel pedig Rey is csatlakozott hozzájuk. Egyre tisztább és részletesebb történetet meséltek, végül a lány beszámolt a Lukekal töltött időről is. Teltek az órák, lassan elérték az éjjeli időt. Rey hamarabb hagyta magukra őket, még gyakorolni akart kicsit. A fiúk folytatták a sztorizgatást, míg a főorvos meg nem jelent.
-Örülök, hogy felébredt, de most pihennie kell és magának is. -nézett Poera.
-Persze, egy perc. -bólintott a pilóta.
-Igaza van. -kezdte Finn- Ki tudja mi vár ránk holnap. Pihenned kell.
Megértően bólintott, bár legszívesebben egész éjjel barátja mellett maradt volna. Unalmas heteket töltött nélküle, pláne azidtőtájt, mikor Rey is elment. Komótosan indult vissza kabinjába, miután elköszönt. Időről-időre megkísértette egy új érzés, amit eddig csak ritkán érzett. Ami csak Finn mellett környékezte meg. Jól tudta mi volt ez, már fiatal kora óta ismerte. Mégis rejtegette, mert már nem egy ember bántotta miatta. Nehéz szívvel, elnyomott érzelmekkel hajtotta fejét a párnára. Jöjjön a megváltó álom, ahol szabad lehet. Mind azok lehetnek.
Lassan hídra is megérkezett a váltás, így Leia is nyugovóra térhetett. Álmában ismét otthon volt szerető férje és kisfia gyűrűjében. Han egy hajómodellt készített Bennek, ami az Ezeréves sólyom pontos mása volt. A fiú órákig tudott vele játszani, mígnem egy nap elejtette és a tákolmány eltört. Apró darabok törtek ki belőle, melyeket ahelyett, hogy Han kidobott volna láncra fűzött. Egy kis fémdarab volt csupán és csak ők hárman ismerték a jelentését. Ben még Ahch-To bolygóra is magával vitte. Ez kötötte igazán össze őt és apját. Egy törött játék darabkái... Akár a közös jövőjük, sérülékeny volt és egy óvatlan pillanat elég volt hozzá, meg megroppantsa.
-Leia.
Ismeretlen hang szólította meg és álma szerte foszlott. Fényesség vette körül, az idegen pedig előtte állt. Magas, ötvenes éveiben járó férfi volt. Barátságosan mosolygott. Valahogy ismerősnek tűnt.
-Olyan szép vagy, mint édesanyád.
A nő megdöbbent.
-Apa?
A nő közelebb lépett.
-Hogyan...?
-Leia, van még remény. -felelt egyszerűen- A Sennoron van egy Chiss, aki még vissza adhatja neked Bent.
Hitetlenkedve rángott meg ajka.
-Meg kell mentenetek... Siess!
Körvonalai halványulni kezdtek. Leia álma pedig, akárcsak apja, tűnt el. Mindössze pár óra alvással maga mögött, rohant vissza a hídra.
-Teljes sebességgel a Sennor felé.
A legénység csodálkozó pillantások közepette teljesítette a parancsot. Amint elérték a láthatárt egy kisebb hajót pillantottak meg, az úti céljuk megegyezett egy Első rendi hajóéval. Az aszteroida mezőben rejtőztek el és riasztották Poet. Fáradtan, mégis harcra készen jelentkezett a fedélzeten. Leia bár nem tudott pontos leszállóhelyet vagy bármilyen adatot a kezébe adni figyelmeztette, hogy a lehető legcsendesebben intézze feladatát. Nem vehetik észre. A férfi megértően bólintott, elfogadta a kihívást.
-Amint elhagyja a hajót, mi visszatérünk a Nowia csillagrendszerbe, amilyen gyorsan csak tud jöjjön utánunk. -informálta- Ketten még magával mennek, hogy legyen segítsége, ha szükségét látná.
Újabb eltökélt bólintás. Nem telt sok időbe, hogy az ellenséges hajó ismét feltűnjön ez volt a jel. Poe az aszteroidák között észrevétlenül közelítette meg a kis kék bolygót. Leia folyamatosan a vonalban maradva tájékoztatta. Végül megpillantotta az erdő rejtette romokat. Leszállván pedig a vérfürdőt. Tucatnyi klón hevert a földön, vérük még meg sem alvadt, most haltak meg. De ő még nem. A kék bőrű idegen egy sziklának dőlve feküdt kicsivel távolabb. A két medikus azonnal a vállára kapva cipelték fel a hajóra és kezdték ellátni sebeit. Poe pedig követve a parancsot sietve távozott a bolygóról. Ahogy kikecmeregtek az aszteroidák közül már ugrottak is fénysebességre. Éppen időben. Bár ők nem látták, a bolygó percekkel távozásuk után már fel is robbant.
-Basszus, ez közel volt. -lélegzett fel- Mi a helyzet ott hátul?
-Fénykard okozta sérülések! -jelentett egyikük.
Valami furcsa hang törte meg a csendet.
-Mi a franc ez? -hallgatózott Poe.
Nem kellett sokáig töprengenie. Egy furcsa testű, madár-sárkány szerű jószág ugrott ki egy láda mögül. Már készültek fegyvert rántani, mikor a kis jövevény megtelepedett a chiss mellett. Lábával egy fénykard markolatát szorongatta. A medikák összenéztek.
-Az övé?
Nagyon úgy tűnt és mivel ezután az állat lenyugodott, ők sem nyúltak hozzá. A főhajón már várták a sérültet és készen álltak a műtéti beavatkozásra. Gyorsan kellett cselekedniük. Páran az üveg mögül figyelték, ahogy az idegen életéért küzdenek, köztük Leia is. A trió is odagyűlt.
-Hatalmas benne az erő. -jelentette ki Rey halkan.
-Parancsnok. -lépett közelebb Poe- Ki ez?
A nő békés mosollyal az arcán csak ennyit válaszolt:
-A remény.





XIV. fejezet

A vonuló rohamosztagosok között elhaladó léptek elenyészőnek tűntek. Egyre borongósabb fényben fürödtek a folyosók, ahogy a fiatal közeledett Snoke nagyterme felé. A fehér egyen páncélt felváltották a piros köntösök. Majd az az irdatlan ajtó, melyen már oly régóta gyűlölt belépni. De meg kellett tennie. Balján, alig fél lépésnyire mögötte kísérte tábornoka. Jelentést tenni jöttek a kudarcról és vállalni a felelősséget. Mindketten némák és idegesek voltak. Visszafojtott lélegzettel léptek be a nagyterembe, ahol a Legfőbb vezér már várta őket. Arcáról is le lehetett olvasni mennyire dühös, de Ren ezt már messziről is tisztán érezte. Szinte összenyomta a mellkasát a rázúduló erő, ahogy térdre ereszkedett. Fejét lehajtva koncentrált, uralkodnia kellett elméje felett és megtévesztenie egykori mesterét. A férfi nem követte példáját, csupán derékból hajolt meg Snoke előtt. Felegyenesedve, magabiztos, mégis valahol aggodalmas arccal tekintett előre.
-Hux tábornok,... -kezdte szokásos nyugodt és sejtelmes hangján- ...amikor meghallottam a tervét, biztos voltam annak sikerében.
Lassan felállt, arcán összerándultak az izmok.
-Most azonban, látva mennyire tehetetlen...!
A férfi nagyot nyelve hallgatta. Ezekben a percekben gyámoltalannak és gyengének tűnt, egyáltalán nem az volt, aki nemrég megkínozta azt a szegény nőt.
-Ennél sokkal többet várok el magától!
A mondat közben Hux furcsán kezdett grimaszolni, ahogy a Legfőbb vezér fojtogatni kezdte elméjével. Idővel a férfi szája levegőért nyílt, de hiába. Arca mégis csak ezután vált ijedté. Ekkor elengedte. Féltérdre rogyva köhögött, de pár pillanat alatt összeszedte magát és ismét vezérére emelte tekintetét. Snoke végignézett a férfin, szemei összeszűkültek, majd hevesen fordult tanítványához.
-És te! -szánakozó pillantást vetett Renre, mint egy féregre, akit pillanatok választanak csak el az eltaposástól- Amikor rád találtam, olyan erőt éreztem, amire minden mester vágyik. Láttam benned egy új Vadert, de sajnos attól tartok, nagyot tévedtem.
A fiút hirtelen csalódottság járta át. Egész életében a nagyapja volt a példaképe, belegondolva, hogy mindennel, amit tesz, amit mond, amit érez, azzal az ő emlékét gyalázza meg. Méltatlannak érezte magát, aztán eszébe jutott Juuzen. Hiába tudta ezt, az érzései erősebbek voltak. Ismét felemelte fejét és szembenézett nemezisével. Kétség nem volt benne, ezt Snoke is érezte. Összevont szemöldökkel méregette a fiút. Mivel egyikük se jutott be a másik elméjébe, csak hosszú pecekig mustrálták egymást.
-Mit tudtak a lázadókról? -fordított végül hátat nekik.
Mély lélegzetek közepette néztek össze.
-Semmit, Legfőbb vezér. -jelentett végül Hux- Valószínűleg csak az tudta a cirkáló pontos helyét, aki a második üzenetet leadta. Amint a kapitány visszatér vele, kihallgatjuk.
-Felesleges. -vetette hátra egyszerűen- A kapitány nemrég jelentett nekem.
Ujjmozdulattal kapcsolta be a holográfikonos berendezést, amely azonnal visszajátszotta az üzenetet.
-Legfőbb vezér, Phasma kapitány vagyok! Az imént fogtuk el az utolsó lázadót, azonban az egyik beosztottam fellázadt ellenünk és lelőtte. A csapatom és a lázadó is odaveszett.
Amilyen gyorsan felvillant, olyan gyorsan el is tűnt a kivetített alak. Snoke mozdulatlan maradt, míg Hux felháborodott arccal próbált magyarázatot találni a történtekre. Ren maga elé meredve reménykedett, hogy valahogy megúszhatja gyanakvás nélkül, ám erre igen csekély esély volt. Végül mégis megszólalt.
-Nem ez lenne az első eset, talán alábecsültük a lázadókat.
Mondandóját idegölő csend követte.
-Van benne igazság, amit Phasma kapitány visszaér riasztom a katonák átvilágítására.
A Legfőbb vezér átnézett a válla felett.
-Ha lázadók bujkálnak közöttünk, meglesznek. -jelentette ki határozottan.
"Tényleg elhitte?" Hux egy dolog, de vajon Snoke mennyire találja reálisnak ezt az elméletet.
-Tegyen így, tábornok! -ült vissza- Te pedig,... -fordult Renhez- ...menj és gyakorolj! Amint megtaláltuk a cirkálót megsemmisítjük a lázadókat, aztán pedig eltöröljük a Jedi rend maradékát is.
A fiú némán bólintott, majd amilyen nyugodtan csak tudott indult meg kifelé. A pirosba öltözött testőrök egészen a folyosó végéig követték. Amint befordult a sarkon sebes léptekkel közelítette meg a szűkös, de a célnak tökéletesen megfelelő helyiséget. A mennyezetről lelógó nehéz zsákok és a falak mellett elterülő különféle fegyverek árulkodóak voltak. Ide csak Ren, Hux és Phasma járhatott, de általában megegyeztek, hogy ki, mikor jön. Ren azonnal bezárta maga mögött az ajtót, de a férfi elég gyors volt, így még éppen be tudott jutni a résen. A fiú utálatos pillantást vetett rá, majd inkább tunikájától megszabadulva az egyik zsákhoz lépett.
-Azt hiszed ennyire ostoba vagyok? -kezdte lassan közeledve- Újabb lázadó rohamosztagos?
Ren nem felelt, teljes erőből ütni kezdte a lógó célpontot.
-Megváltoztál, nem tudom a Legfőbb vezér mért nem veszi tudomásul.
A fiú továbbra sem figyelt rá. Hux tudomásul véve, hogy szavakkal semmire se fog menni izomból belerúgott a zsákba, ami a lendülettől Rennek vágódott. A fiú elvesztette egyensúlyát és hátra esett. A férfi elé térdelve folytatta mondandóját.
-Hol van az a rettenthetetlen harcos, akit megismertem? -nézett riasztóan a szemébe- Ha most rád nézek, szánalmas amivé lettél.
Ren minden vágya volt, hogy levezethesse dühét és Hux erre meg is adta -nem csak az alkalmat- a kezdő lökést is. Karját a fal felé nyújtva egy kard és két rövid kard hosszúságú botot hívott magához.
-Támadj!
Nem kellett kétszer mondania, a tábornok villám sebesen dobta le magáról kabátját és nyúlt kedvenc fegyverei után. Egy percnyi felkészülés és már egymásnak is feszültek. A termet betöltötte a faeszközök recsegése, mintha a következő suhintásnál eltörhettek volna. Tiszta erőből ugrottak egymásnak, míg Ren pusztán dühből és büszkeségből, a férfit más hajtotta: a kihívás. Számára ez helyettesítette az előjátékot. Élvezte, akár egy gondosan megkoreografált keringőt. Minden mozdulat végre felé irányult és csak neki szólt, még akkor is, ha csupán támadó céllal jött. A harc hevében remélte, hogy Ren elfelejti Juuzent és talán visszakaphatja. Olykor azonban a figyelme elkalandozott a fiú izmos testén, amit immár csak egy trikó fedett. A mozdulatain, amik nem csak határozottak, hanem szépek is voltak. Azon az ébenfekete haján, ami hiába lógott a szemébe, úgy tűnt egyáltalán nem zavarja. Ilyen gyengébb pillanataiban bizony durva találat érte, hol az oldalát, hol a karját, mégsem bánta. Fájdalmában olykor még el is mosolyodott, ezt látva Ren finoman igyekezett belépni az elméjébe.
-Élvezed? -kérdezte, hogy elterelje figyelmét.
-Nagyon. -jött is már az őszinte válasz- Te nem?
Fegyvereit kiejtve kezéből sétált közelebb. A fiú figyelmeztetőn emelte meg fakardját, de hiába.
-Valld be! Élvezed, amikor bánthatsz. -finoman tolta odébb a fegyvert és került egyre közelebb- Én pedig élvezem, amikor bántasz.
Ismét veszélyesen közel kerültek egymáshoz és Ren érezte, ahogy az ereje újfent elkezdi megbontani a környezetét.
-Ismerd be, hogy ezt akarod! Vágysz rá! -erősködött, de mielőtt bármit tehetett volna a fiú elengedte a kardot, ami tompa puffanással landolt a kövön.
-Nem. -nézett szembe vele- Nem kell senki más.
Nehéz levegő vétele után viharzott ki a helyiségből. Szinte visszarohant a kis zugába, ahol párnáját magához ölelve bámult ki az ablakon. Nem követte, talán végre feladta. Arcán legördült egy fájdalmas könnycsepp, de több nem követte. Ahogy lelkét nyugtatgatta egy kósza dallamot hallott a távolból. Egy ismerős és édes dallamot, ami megmelengette szívét majd tovaszállt. "Juuzen?" Ezt énekelte Carynanak? Nem. Ez egy másik volt, mégis annyira ismerős. Vajon akkor hallotta mikor az elméjébe kutatott, visszagondolva rengeteg dalt hallott ott és azokra ma is tisztán emlékezett. Ezt a dallamot viszont csak egyetlen egyszer hallotta. "Amikor ott voltunk ez erdőben, a zuhogó esőben... Akkor is ez a békés dallam járta át a levegőt."





deviantID

Anonymous---Lucifer's Profile Picture
Anonymous---Lucifer
Luca
Artist | Hobbyist
Hungary
Interests

Comments


Add a Comment:
 
:iconpapilioulysses:
PapilioUlysses Featured By Owner Aug 2, 2017  Student General Artist
Hi, do you like manga drawings and fantasy storyes? check my starting project on my profile, your support is very important for me. tanks and... i hope you'll like it
Reply
:icon4steex:
4steex Featured By Owner Apr 28, 2015  Professional Digital Artist
thanks for the fav :)
Reply
:iconshadowgirl7:
ShadowGirl7 Featured By Owner Apr 9, 2015  Hobbyist General Artist
Please stop reposting art or other images, you didn't originally create or had no permission to post; and stop editing images and claiming them as your own. :|

I'm honestly not trying to start things up with you, but this can get you in a lot of trouble and can result in a suspension or ban from deviantART.

FAQ #8: What are violations of the deviantART copyright policy?
FAQ #32: Fair Use and Your Submission
FAQ #33: Where can I find the deviantART Submission Agreement?
FAQ #94: Can I use the works which I find on deviantART?
FAQ #157: Can I use things created by other people in my submissions?
FAQ #193: How do I prove that I had permission to use someone's work?
FAQ #257: What sort of permission do I need to use someone else's work?
FAQ #306: Does "Crediting" let me use whatever I want?
FAQ #572: What does deviantART consider "Fan Art" to be?
Reply
:iconanonymous---lucifer:
Anonymous---Lucifer Featured By Owner Apr 9, 2015  Hobbyist
Identifies you wipe me? And delete them.
Reply
:iconshadowgirl7:
ShadowGirl7 Featured By Owner Edited Apr 9, 2015  Hobbyist General Artist
What the heck does "Identifies you wipe me? And delete them." mean? :O_o:
Reply
:iconanonymous---lucifer:
Anonymous---Lucifer Featured By Owner Apr 9, 2015  Hobbyist
It was fun, but Hungarian xD
I deleted them.
Reply
(1 Reply)
:iconkageitachi:
kageitachi Featured By Owner Apr 8, 2015  Hobbyist General Artist
Copyright Policy:
  • In most cases it does not matter how much of the material you have used, whether it's a single frame, a few moments of audio, a short clip of video or any other sampling it's still considered to be protected by copyright and you still require the owner's permission for use.
  • It doesn't matter how you obtained the material, it's still considered copyrighted and you still need permission.
  • It doesn't matter whether or not you've credited the proper owner, it's still considered copyrighted and you still need permission.
  • It doesn't matter if you are not selling it or making a profit, it's still considered copyrighted and you still need permission.
  • It doesn't matter if you can find other people using things without permission, it's still considered copyrighted and you still need permission.
  • It doesn't matter if you've edited it a little bit or made a few alterations, if it's recognizable it's still considered copyrighted and you still need permission.
Reply
:iconmdnghtdsgndstck:
MdnghtDsgndStck Featured By Owner Apr 7, 2015  Hobbyist Digital Artist
You cannot take images and edit them and then claim as your own. That is copyright infringement and ILLEGAL. just because "everyone else does it".. Doesn't mean you should. Would you jump off a bridge if "everyone else did it"? No. 

Images you take are copyrighted to THEIR OWNER. You have NO RIGHTS to them. 
Reply
:icontheft-exlpoiter:
Theft-Exlpoiter Featured By Owner Apr 6, 2015  Hobbyist Digital Artist
Hello. I noticed you've been posting recolors from animes. This is art theft and can/will get you banned if you don't start drawing on your own.

You have 24 hours the next time you log in to remove all stolen art. I'll be keeping an eye on you to see when you log in. If you block me or hide my comment then you'll be added to our theft list. If you log in and you do not remove the art within 24 hours, you will be added to our theft list in Defenders-of-Art. If you remove your art only after you're added to our list, then you will be moved to our watch list. Our watch list is where we keep an eye on past offenders to make sure they do not steal again.

Even if you block me, I can and will still report you.

Thank you.

Please look through these rules:

FAQ #306: Does "Crediting" let me use whatever I want?
FAQ #157: Can I use things created by other people in my submissions?
FAQ #578: What does deviantART consider to be a proper desktop screenshot?
FAQ #8: What are violations of the deviantART copyright policy?
FAQ #32: Fair Use and Your Submission

FAQ#306: "No. You must obtain written permission from the proper and legal owner of any work which you wish to use, credit alone does not replace this requirement. Failure to obtain proper permission for the use of works protected under copyright can leave your deviantART submission vulnerable to being removed following a claim of infringement against it."

FAQ #157: "Our copyright policy, in brief, states that your submissions may only contain materials or images which were created entirely through your own effort, authorized stock or resources and materials or images for which you have obtained permission for use in the submission."

FAQ#578: "...screenshots consisting solely of official video game artwork, artwork ‘found’ on other websites and any other material created by another artist can also be removed from this section as violations of our copyright policy..."

FAQ#8: "Violations of the deviantART copyright policy occur when a member engages in activities, largely posting deviations that infringe the copyright of others. Please read the deviantART Copyright Policy for a complete understanding"

FAQ#32: ""Fair Use" is the notion that some public and private uses of copyrighted works should not require the permission of a copyright owner. These circumstances are very limited, complex to analyze under the law and require the help of expert advice from a lawyer. We recommend you talk to your own lawyer if you want to know more about fair use as it applies to the work you are doing. If it turns out that it isn't fair use, you may be liable for very serious money damages."
Reply
:iconreiji33:
Reiji33 Featured By Owner Apr 7, 2015
Hello i don't know we the good stinking whore you cannot deal with your own thing for your mother and why others fuck, but this you are not copying theft it h you place a certain style upon it your own creation, and EVERYBODY does it so!! If you are envious of this much do not manifest it so is that clear? I understand h crap your life but because of this not somebody else fuck is needed, and it is not necessary to be at his disposal before a machine but in the life. Stop this now you are your more serious trouble will fall.
Reply
Add a Comment: