T
literature

TRAOD-3-HU

alvaro84's avatar
By alvaro84   |   
1 0 468 (1 Today)
Published:

3. Eligazítás

v 1.1

- A legelső lépés, hogy megtanuld megidézni és használni a fegyvered. Minden mágikus lány rendelkezik olyan eszközzel, amivel harcolhat. Lehet, hogy először meglep majd, amit kapsz, de az lesz a te mágikus fegyvered, a belső erőd megtestesülése. Ismerünk valakit, aki szalagokat kapott.

- Mintha ő húzta volna a villát a Battle Royale sorsolásán. - jegyezte meg Lara, némi éllel a hangjában.

- Nem értem. - közölte az állat, aki nemrég mágikuslány-kísérő Inkubátorként, Yonbey néven mutatkozott be. Nem tagadta földönkívüli eredetét, de tudhatott annyit a helyi kultúráról, hogy megpróbálja elkerülni a négyes szám másik, baljós elnevezését. Ennél sokkal tovább azonban nem terjedt a tudása.

- Nem érdekes. - legyintett a lány. - Egy könyvben történt, amit a nevelőnőm olvastatott el velem, mert "egy modern angol ladynek széles látókörre van szüksége." Apám pedig ráhagyta, ahogy minden mást is. Úgyse volt soha otthon.

Lara változatlanul óvatos volt az idegen közelében. Nem tudhatta, hogy az mikor vette észre, hogy figyelik. Talán végig tudatában volt, hogy a lány a háta mögül kihallgatta a beszélgetését a másik idegennel. Épp elég volt, hogy a fekete gyíkmadarat Lara szeme láttára tette el láb alól. Bár emiatt cseppet se zavartatta magát, sőt a lány segítségét kérte, hogy a semmivé zsugorodó erőtér nyomában lepottyanó kövecskét a hátán ásító üregbe ejtse.

- Ez is a mágikus lányok feladatai közé tartozik. - közölte Yonbey. - Az is előnyös lenne, ha visszamennél a palotába és összegyűjtenéd a lidércek sötétség-kockáit. Eddig mindig hátrahagytad őket, pedig a szerződésed szerint mindet össze kellett volna gyűjtened, mielőtt újra kikelnek. Ezért nem fogytak el soha, és ezért lesznek egyre erősebbek: már ismernek téged, fokozatosan megtanulják, hogyan harcoljanak ellened!

Lara akkor kereken megtagadta a kérését, aztán sötéten vigyorogva figyelte, ahogy a szemtelen kis fehér állat esetlenül hempergőzik a földön, miután vagy egy tucatszor próbálta hüvelykujj nélküli tappancsával valahogy a saját háta közepére játszani a lila ékkövet.

- Igazán nem értem az embereket. - jegyezte meg az idegen, mikor végre sikerült a sötét üreget a kőre borítania. - Általában szó nélkül elfogadjátok, hogy lidérceket kell gyilkolnotok a kívánságotokért cserébe. Időnként egymást is megölitek, akár tömegesen. Végül is ez a legtermészetesebb dolog a bolygótokon, így vetélkedtek a véges erőforrásokért. Még a mágikus lányok is gyakran harcolnak a vadászterületekért. Ennek ellenére szívesen osztjátok meg ezeket a véges erőforrásokat a fajotok kitüntetett tagjaival.

A hátsó lábával megvakarta a füle tövét, mintegy aláhúzva, hogy rámutatott egy ellentmondásra.

- Általában még ezeken az esetekben felfedezni valami logikus motivációt. De mi motivál téged, hogy megszegd a szerződésedet? Származna belőle bármilyen előnyöd, ha ennek a veszélyes mágikus lénynek a maradványait is ellenőrizetlenül hagynád?

Lara elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna. Nem teríthette ki a kártyáit egy potenciális ellenség előtt, de a társaságára sem vágyott igazán.

- Sokkal emberibben viselkedett, mint te. Tudod, nekünk elég fontos az első benyomás. Te pedig nem tűnsz valami jónak ebben.

- Nem is próbálunk emberiek lenni. - válaszolta Yonbey. - Selymes fehér bundánk van, hegyes fülünk, bozontos farkunk. Olyan lényekre hasonlítunk, amiket ti házi kedvencként tartotok, nem az a leghelyesebb, ha úgy is viselkedünk? Disszonanciát okozna, ha titeket próbálnánk utánozni. A döntésed nem volt logikus.

Azzal a lány lábához dörgölődzött. Ő pedig végigsimította a hátát, beletúrt dús, fehér bundájába. Éppen olyan meleg és szőrös volt, mint egy macska és ugyanolyan könnyedséggel gyilkolt. Csak éppen dorombolás helyett hidegen érvelt. Lara legszívesebben visszarántotta volna a kezét, mégis inkább megragadta az idegen grabancát.

- Jobb, ha az eszedbe vésed, hogy nekem csak két idegen vagytok, akik épp összekaptak valamin. Nem te mondtad, hogy a mi szemünkben természetes az ilyesmi? - figyelmeztette, miközben felemelte a földről. - Te akarsz csak bevonni a játékotokba, ezzel a "szerződéssel", ami szerinted köt engem.

- Mágikus lány vagy. Egyszer teljesítettük egy kívánságodat, amiért cserébe vállaltad, hogy lidércekkel küzdesz. De úgy tűnik, valami történt az emlékezeteddel, mert évekig hanyagoltad ezt a kötelességedet. Sőt mostanáig úgy tűnt, nem is érzékelsz minket.

Valóban, egy sor dolog volt az életében, amit nem tudott megmagyarázni. Különös megérzések vezették az útján erre a szigetre, és ahogy egyre közelebb jutott, egyre gyakrabban találkozott utalásokkal a természetfelettire. Mások szemében ő maga is érthetetlen volt, ahogy egyre jobban elmerült az ősi történetekben. "Született Croft.", mondta erre Roth.

De Lara biztos volt benne, hogy nem a szülei tehetnek mindenről. Lord Richard és Lady Amelia Croft egyszerre volt példaképe és megvetése tárgya. Sikert sikerre halmoztak, az archeológia ünnepelt fenegyerekei voltak, amíg utol nem érte őket a végzetük. Lara régészként felnézhetett rájuk, de szülőnek csapnivalónak bizonyultak. A helyzet tovább romlott az anyja eltűnése után, alig látta az apját, aki először felesége lezuhant gépét kutatta fel Tibetben, aztán mániákusan mélyedt egy eltűnt ereklye keresésébe. A lány most ébredt rá, hogy nem is emlékszik, mi lehetett az, de az ismeretlen ereklye Lord Croft végzete lett. Furcsa érzés volt arra az időre gondolni ezen a szigeten, ami bármelyik pillanatban az ő Tibetjévé változhatott. Még furcsább volt a zűrzavar és a megmagyarázhatatlan szakadék az elméjében, amit semmi nem bírt megvilágítani. Úgy tűnt, az idegen ezt próbálja kihasználni, a bizonytalanságára épít. Ha pedig így volt, mindenképp túl sokat tudott róla. Egyre kevésbé volt szimpatikus neki a kis fehér állat.

- Nincs időm a ti kis konfliktusotokra. Megvan nekem a sajátom. - mondta végül, közben feltápászkodott és a hátára kanyarította az íját.

- Ezért lenne jó, ha meghallgatnál. Ami most időveszteségnek tűnik, később még nyereségnek bizonyulhat. - válaszolt a bundás kis lény a farkát csóválva.

Lara némán nézte egy ideig. Arra jutott, hogy ad neki egy kis időt, amennyi talán nem lesz végzetes. Végtére is ezen a szigeten senki sem vethetett rá követ, a legkevésbé ő maga. Pár nap alatt eljutott arra a pontra, hogy a világon bárhol brutális tömeggyilkosnak bélyegezzék - és valóban brutális volt, mint maga a Természet. Szó nélkül bólintott.

Így kezdődött élete második mágikuslány-kiképzése.

- Ha gondolatban csukott szemmel gondolatban végigköveted a tested körvonalát, találni fogsz valamit, ami nem illik a képbe. - vágott bele Yonbey.

- A gyűrű a jobb kezemen. - válaszolta Lara rövid hallgatás után.

- Most képzeld el, ahogy leveszed, és a tenyeredbe helyezed! Először te is ösztönösen tudtad, de most szükséged van erre a bevezetésre... Így. Most nyisd ki a szemed, és nézd meg, mit tartasz a kezedben!

A lány megszemlélte a tenyerébe simuló ékszert. Tojás alakú zöld ékkövet látott díszes arany foglalatban. Kérdőn pillantott az idegenre.

- Ez a lélekkő, a mágikus erőd forrása. Ennek az erőnek a birtokában a testedet könnyen javíthatod, de a kőre vigyáznod kell. Segít érzékelni a lidérceket is, a mágikus lányok ellenségeit. Jusson eszedbe, amit tegnap láttál - egész sereg van belőlük a szigeten, és nem is egyformák. Ahogy fejlődnek, fokozatosan elvesztik emberi formájukat, minél hiányosabbak, minél mértanibbak, annál óvatosabbnak kell lenned. A lidércek az emberek fájdalmából, félelméből és haragjából születnek és táplálkoznak, ezért ilyen nagy itt a sűrűségük. Olyan nagy, hogy először ezért valószínűleg csak összefüggő, fénylő ködöt látsz majd, ha megpróbálod a lélekköveden át megnézni őket. De ha vársz egy kicsit, el fognak különülni a lidércek. Ezek veszik el az itteni emberek eszét és emberi érzéseit, csak kevesen tudnak ellenállni a befolyásuknak. Ezek között is az elsők vagytok ti, mágikus lányok.

Akármit is mondott, Larának semmi szüksége nem volt, hogy a követ nézze. Lehunyt szemmel is látta a világ szürkén derengő lenyomatát, akárcsak annyiszor az utóbbi napokban. De most sokkal élesebb volt minden, az agyába pedig megszámlálhatatlan fehéren izzó tűként fúródott a papkirálynő katonáihoz vezető sok fényes selyemszál. Azonnal a szeme elé kapta mindkét kezét, de így is a sziklafalnak tántorodott. Volt egy szál, ami még a húsán és a csontjain keresztül is sütötte az érzékeit amíg ki nem zárta az összeset a tudatából.

- Az egyik szál sokkal fényesebb az összes többinél. - jegyezte meg, mikor összeszedte magát és remélte, hogy az idegennek nem kell alaposabban elmagyaráznia.

- A nagyobb fényesség erősebb jelenlétet mutat. Az lehet a sziget negatív energiáinak a fókuszpontja.

- Himiko?

- Himiko, ha úgy tetszik. - csóválta a farkát az Inkubátor. - Legalábbis ami megmaradt belőle. Többet sajnos nem mondhatok. Nem tudunk a közelébe jutni.

- Én oda fogok jutni és elpusztítom ezt az utolsó múmiáját, mielőtt Sam-et feláldozhatnák neki. Pont ahogy Hoshi akarta. Akkor talán elhagyja ezt a szigetet, és mi kijuthatunk innen. Akkor is így tennék, ha nem lennél itt. Közben minden bizonnyal lidércekkel fogok harcolni. A kockákat megtarthatod. Így megfelel? Többet ne várj tőlem. Én egy ősi japán királyság emlékeit kerestem itt, de közben bajba kevertem az expedícióm összes tagját. Nem akarok még többet elveszíteni közülük.

- Egyelőre megfelel. Viszont ami a kockákat illeti... Harcolni fogsz, használni fogod a mágiádat, sebesüléseket szerzel. Elkerülhetetlenül el fogod sötétíteni a lélekköved. Szükséged lesz a kockákra, hogy megtisztítsd. Most meglepően jó állapotban van, de ez könnyen változhat. Valójában lehetetlen, hogy ilyen tiszta legyen több év kihagyás után.

- És mit gondolsz, mi ennek az oka? - kérdezte Lara. Gyermekkora óta a rejtőzködő mágia nyomait kereste, és most kiderült, hogy először magába kellett volna néznie. Ha benne is ott lakozott ez az ismeretlen erő, az megmagyarázhatta, hogyan volt képes felgyógyulni az utóbbi napok sérüléseiből. Még a tegnapi törésnek se volt semmi nyoma a lábában. Viszont az idegen logikája szerint ez azt jelentette, hogy a kövének sötétednie kellett volna a mágiahasználattól. Egyetlen magyarázatot látott, azt pedig nem szívesen osztotta volna meg az Inkubátorral. Most már bánta, hogy nem tette el a lila követ ő maga. Hibás döntés volt. Áldozat, abban az értelemben, ahogy Roth beszélt róla. Vajon ha most felboncolná az idegent, megtalálná még a követ a hátában, vagy van valami módszere, hogy a kockákkal együtt azt is megeméssze? Akárhogy is, a lélekkövét soha nem fogja őrizetlenül hagyni a közelében. A gondolattól önkéntelenül is megborzongott.

Yonbey arckifejezése semmit sem változott, ahogy őt figyelte. Zavarba ejtő és kifürkészhetetlen volt az arcára fagyott mosoly. Vajon mennyit értett az emberek testbeszédéből, mennyit talált ki a gondolataiból? Belelátott-e a fejébe úgy, ahogy neki sikerült kihallgatnia az ő telepatikus üzeneteit?

- Van néhány elméletünk, de még nem sikerült egyiket sem bizonyítani. - válaszolta végül az Inkubátor. - Jelenleg is dolgozunk a problémán. De abban elég biztosak vagyunk, hogy ez nem fog így maradni. Mivel egyetlen élő ellenpéldát sem ismerünk, valószínűleg neked is szükséged lesz a kockákra, hogy tisztán tartsd a kövedet.

Már megint egy kitérő válasz. Azért Lara tovább ütötte a vasat.

- Mi történik, ha nem teszem? Elvesztem a mágiám? Meghalok? Cafatokra robbanok és a levegőbe röpítem a szigetet?

- Ha a lélekköved teljesen besötétedik, eltűnsz a világból.

- Pontosabban? - nézett rá Lara gyanakodva.

- Nem tudjuk, mi történik. Az elfeketült kövek egész egyszerűen elpárolognak, ami ellentmond minden felállított modellnek.

- Mit tudtok akkor? - sóhajtott a lány. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a követ mint az ő szinonimáját említette. Szándékos volt vajon, vagy véletlen elszólás?

- Sok mindent, ami segíthet téged eljutni Himikóhoz. Végül is a kötelességetek mellé eszközöket is adtunk. Nem lenne hatékony puszta kézzel lidércekre vadászni.

- Akárhogy is nevezed őket, van mivel vadásszak rájuk. Mondj valami újat!

Lara gépkarabélyának a csöve most egyenesen az Inkubátorra mutatott. Az szemrebbenés nélkül mosolygott tovább.

- Helyes, még szükséged lehet rá. Valószínűleg nem emlékszel az eredeti állapotára, a lélekköved most rendellenes buborékot tartalmaz. Ez általában hiányzó mágiára vagy emlékekre utal. Erősebb lidércek időről időre megteszik, hogy nem csak tiszta érzelmi energiát szívnak az áldozatuktól, hanem képességeket is, amivel formát adhatnak neki. Szeretném, ha ellenőriznéd, meg tudod-e még idézni a mágikus fegyvered. Ehhez először is át kell alakulnod.

- Mint Sam kedvenc rajzfilmhőseinek...?

- Ezt nem teljesen értem, de ha a kultúrátokban kialakult mágikuslány-képről beszélsz, nos igen, hasonlóképp.

Lara egy pillanatig arra gondolt, hogy az idegen csak szórakozik vele, de akkor értelmetlenül hosszas és bonyolult előkészületeket tett volna pusztán azért, hogy egyszer kinevethesse valami képtelen mozdulat közepén. Inkább hagyta, hogy a teste megtegye, amire a tudata nélkül is emlékezett. Furcsa érzés volt, ahogy minden magától ment. Szinte kívülről figyelte, ahogy leengedte a gépkarabélyt és fél lábon megpördült és a levegőbe szökkent. Mire leért, a huszadik század eleji kalandorok kötelező bőrdzsekijében pompázott, a nadrágja szakadásai pedig eltűntek. Futólag végignézett magán, és megállapította, hogy szerencséjére a csipkék és masnik elmaradtak. Egyetlen díszes jáde medál lógott csak ki az összképből, de az ugyanazt a mágiát sugározta, amit korábban a gyűrű az ujján, ami tojás alakú ékkő lett, most pedig még újabb alakot öltött.

Aztán üres kezét maga elé emelte és behajlította az ujjait. A karjában bizsergést érzett, ahogy a mágikus energia végigkúszott rajta és megformálta egy modern íj ívét a levegőben. De mielőtt a fegyver megszilárdult volna, egy halk pukkanás kíséretében izzó szemcsékké pattant szét. A darabkák fényes csíkokat húzva röppentek szerteszét és a nyomukban füst szállt fel a nyirkos aljnövényzetből.

- Ahogy sejtettem. A többi képességed talán sértetlen, a regenerálódásod minden bizonnyal működik. Viszont kénytelen leszel továbbra is a mechanikus fegyvereidre hagyatkozni.

Most Larán volt a sor, hogy mosolyogjon. Az idegennek láthatóan nem volt fantáziája, az ő szeme előtt viszont élénken jelent meg a saját íja, egy sor csavar, huzal és karika. A fegyvert félig hulladékból építette, és most elképzelte, hogy a mágiáját, ami magától nem tudott alakot ölteni, felfeszíti erre a vázra. Ez lesz az alkatrész, ami az egészet megkoronázza. Egy pillanatig sem habozott. Zöldes derengés futott végig az idegen, ahogy az íjat megfeszítette. A nyílvessző szemmel követhetetlen sebességgel vágódott egy közeli fába.

Lara odaszaladt és elégedetten vizsgálta az eredményt. A vessző teljesen átütötte a combjánál is vastagabb fatörzset és közben szilánkokra hasadt. Elképzelte, milyen roncsolást vihet végbe egy ilyen találat akár egy talpig páncélba burkolt szamuráj testében. Kicsit már rosszul is érezte magát az elégedettsége miatt.

- Van még más, amit tudnom kell? - kérdezte az Inkubátort. Eddig hasznára volt az idegen, de szorította az idő.

- A mozdulataid sokat fejlődtek az elmúlt napokban és tudat alatt használtad is a mágiádat, hogy enyhítsd a fizikai korlátaid. De ha tudatosan csinálod, minden sokkal könnyebb lesz. A saját súlyod kisebb akadályt jelent és sokkal pontosabban koordinálhatod a mozgásodat. Olyan dolgokra leszel képes, amiket még most is lehetetlennek tartasz.

Tehát az idegen végig megfigyelte, amíg a szigeten volt. Valószínűleg már korábban is.

- Erre még visszatérünk útközben. Van néhány dolog, amit szeretnék kipróbálni.

- Csak egy javaslat: keress néhány kósza lidércet, mielőtt betörnél Himiko templomába! Néhány közlidérc nem komoly ellenfél egy mágikus lánynak, legyen az bármilyen kezdő, mégis betekintést engednek a harcmodorukba. Egyszerre több száz ellen viszont kevés az esélyed.

- Mit gondolsz, mit csináltam eddig? - kérdezte Lara, azzal belevágta a csákányát egy kemény kvarcitsziklába. A szerszám szilárdan kapaszkodott a kőben, aminek eddig a felszínét alig bírta megkarcolni. Ezzel cirkalmas kerülők helyett nyílegyenes út nyílt felfele a sziklafalon, bármely sziklafalon. Ahol a kő túl sima volt, a mágiája úgy kapaszkodott a legapróbb résbe, mint a gekkó ujjpárnái.

Most, hogy ilyen eltéríthetetlenül törhetett a célja felé, kiderült, hogy a sziget egyáltalán nem nagy. Lara zavartalanul haladt és senki sem állta az útját - csak a terepviszonyok. Himiko mintha szándékosan választotta volna úgy a temploma helyét, hogy a sziget összes hegygerince a hívatlan látogató útjába essen. Így mágikus lány és kísérője hamarosan szemtelenül keskeny de szédítően mély szakadék peremén álltak. A túloldalon függőleges sziklafal emelkedett még több száz méteren keresztül, köztük pedig süvítő szélből öntött jeges-poros folyó, szédítően száguldó uszadékfákkal. Nem áthatolhatatlan akadály, de mindenképp veszélyes, komoly hátráltató tényező. Ha ez így folytatódik, csigalassúsággal tud csak előre haladni.

Nagyot sóhajtott, aztán kötelet csomózott egy nyílvesszőhöz. Nem úgy látszott, hogy a nyíl könnyen megkapaszkodhat a túloldalon, de remélte, hogy a mágikusan megélezett nyílhegy épp olyan hatásos lesz, mint a csákány. Megfeszítette az íjat, aztán lőtt. A kötél lecsapó kígyóként vágódott keresztül a szakadékon, a vessző ásító lyukat ütött a falba, aztán hátizsáknyi porral és kővel együtt a mélybe hullott.

A lány bosszúsan húzta vissza a szakadékból a kötelet, végén a nyílvessző szánalmas töredékével.

- Igaz, egy szóval sem mondtad, hogy egy mágikus lány megállíthatatlan lenne. - morogta a vállán ülő Inkubátornak.

- A szerződésetek értelmében harcolnotok kell, az eszközeitek is erre valók. Mágikus fegyver, erősebb test, regeneráció, tökéletesített mozgáskoordináció és érzékek. Ezt minden mágikus lány megkapja. Mi teljesítjük a szerződésben vállaltakat. A többi már a kívánságotokon és a saját ötletességeteken múlik.

Lara szótlanul nézte az idegent, aki végig úgy figyelte, mintha egyszerre tanára és vizsgáztatója lenne. Hasznos tanácsokat adott bosszantó nemtörődöm megjegyzésekkel keverve. Közben pedig folyton mosolygott. Larát a legkevésbé sem érdekelte, hogy a tesztjein megfeleljen, de a saját és Sam érdekében meg kellett tennie mindent, ami új képességeiből telt. A kezébe vette a lélekkövét és behunyta a szemét. A színek eltűntek, mégis mindent látott. Hullám söpört végig előtte a tájon, a nyomában ragyogó szálak maradtak, a lidércek és Himiko nyomai. Most az éles fények nem érték készületlenül és a szédülés is elmaradt. Aztán meglátott még valamit. Nem is olyan messze rozoga híd állta a vihar szakadatlan ostromát, első pillantásra elérhetetlenül, de rövid kapaszkodásnyira ragyogott egy sziklahasadék. Lara ösztönei azt súgták, hogy az a barlang csakis a hídhoz vezethet. Gondolatban közelebb lebegett, hogy jól megnézze a hasadékot, amikor vakító villanás töltötte be a látóterét, aztán minden eltűnt, csak egy kép maradt a retinájába égve. Fiatal, előkelően sápadt japán lány hűvösen szép arca volt. Hosszú sötét hajába elöl a tradicionálisnál kissé rendezetlenebb frufrut vágott, oldalt két félhosszú tinccsel. Talán lázadó kedvű hercegnő a középkorból, talán miko a 20. századból. A fején féloldalt széles szalagból kötött óriás masni, az arcán szemtelen kis félmosoly, a tekintete épp olyan kíváncsi, mint Laráé.

"Himiko...? Vajon tudja, hogy őt keresem?"

A gondolatra ellentmondást nem tűrő hang felelt.

"Kapcsolatfelvétel sikeres. Virtuális entitás eltérítése, első fázis sikeres. Kapcsolat eldobva."

"Kinyert információ továbbítva. Keresési utasítás: Név, Akemi, Homura; Körzet, 6567."

"Nem azonosítható. Körzet, 6510-6581, negatív. Adatsérülések listája mintázati elemzésre továbbítva."

"Keresési utasítás: Név, Kaname, Madoka. Körzet, 6567."

"63 találat. Eredménylista mellékelve."

Vibráló képek, ismeretlen arcok gyors egymásutánja fehér zajjal váltakozó csicsergés érzetével nyakon öntve. Képtelenség volt akár egyet is megfigyelni vagy a zajból bármit kihámozni.

"Összevetés. Körzet, 8580. Belépők listája, szűrési feltétel 92.47.38."

"Nulla találat. Mélyebb regresszió szükséges. Kollektív javaslat: passzív megfigyelés az erózió fokozása mellett, jelenlét fokozatos erősítése."

Lara arra eszmélt, hogy a homlokával a sziklafalnak támaszkodik, a teste verejtékben úszik és elfehéredett ujjaival egy kiálló gyökeret markol.

- Ezt még... gyakorolni kell... - lihegte. Remélte, hogy félre tudja vezetni az idegent. Tudta, hogy olyasmit látott, amit nem lett volna szabad. Yonbey valószínűleg túl ötletesnek minősítené a képességei efféle használatát. - Arra. Kicsivel feljebb egy híd vezet át a szakadékon, annak a barlangnak a túlsó végén. A híd közelében lidérceket érzékeltem.

- Helyesen teszed, ha felkészülsz a harcra és a sérülésekre. - figyelmeztette az Inkubátor. - A fájdalom megzavarhatja a koncentrációdat, de segíthet, ha korlátozod a kapcsolatot a testeddel.

- Egyelőre nem hiszem, hogy szükségem lenne rá. Nem ok nélkül érzünk fájdalmat. - válaszolta a lány, és a csákányát újra a sziklába vágta. - Ott akarok lenni, amikor harcolok, tudni akarom, ha megsebeznek.

"És elkapni a grabancodat, mielőtt túl közel kerülnél a kövemhez.", tette hozzá gondolatban.

© 2016 - 2020 alvaro84
A Sírrabló és a Halál Angyala

3. fejezet

Eligazítás
v1.1

Tudom. Rettenet hosszú idő telt el új TRAOD rész nélkül. Ja igen, A Sírrabló és a Halál Angyala. Az első történetem, aminek magyarul is értelmes címe van, használjam... Így jár, aki ZUNtól kölcsönözte a korábbiakat, akinek már az angol címei is elég furcsák :D Viszont ennek a fejezetnek az angol címe - szerintem - baljósabb. De lehet, hogy csak a Wayward Pines miatt vannak ilyen asszociációim

Igyekszem fölvenni a fonalat, bár nem ígérek semmit. Egyszerre dolgozom a 4-6. részeken, korábban elkezdtem a 7. fejezet is, amit akkor még 5.-nek szántam és úgyis teljesen újra fogok írni... szóval nem feledkeztem meg a szereplőimről, nem akasztottam ki őket örökre a szikla tetején. Most szó szerint rohantam ide, így még friss béta-olvasást se kapott ez a rész. De ami késik, nem múlik.

Ami azt illeti, ezt a fejezet még a napokban is megváltoztattam (így lett 1.1 az első változata). Mindez a kedves játékíróknak köszönhető, akik Larának újabb és újabb múltakat kreáltak. Ebből kell nekem mazsolázni és aztán összekalapálni valami értelmezhetőt. Megjegyzem, jövőből is van neki jó néhány, a különböző játékok miatt. Szerencsére ez semmi problémát nem okoz a keretek közt, amit a történetnek szánok: semmi különös nincs benne, Homurának is számtalan változata van már(, jó részük) szabadlábon. Jócskán kerülnek majd elő események mindkettejük lehetséges/párhuzamos múltjaiból/jövőiből. Ha valaki ennyire nem érti az embereket, pedig évezredek óta velük dolgozik, milyen alapon várjuk tőle, hogy jól célozzon? :D

Mindenesetre egy biztos: ez a fejezet továbbra is javarészt a 2013-as reboot részen alapul. Tudom, sokan nem szeretik, nekem mégis ez volt a legszimpatikusabb, mert végre emberinek találtam Larát. Azóta volt szerencsém a folytatáshoz, és azt kell mondjam, ez elég ellentmondásos személyiséggé teszi, és ettől nem könnyű szabadulni. Azért remélem, később sem fog kiveszni belőle az érzékenység utolsó szikrája, bár furcsa volt nézni, ahogy egyik pillanatban az őslakókért aggódik, a másikban tucatjával ver agyon és éget el élve más embereket.

Be kell valljam, a 6. fejezetben a saját művemmel kapcsolatban is hasonló érzéseim vannak, megpróbálom a kiadásig kibogozni a dolgokat magamban - ha nem sikerül, még mindig mondhatom, hogy hű voltam a kánonhoz :Đ Igazából szeretnék minél előbb odaérni, izgalmas volt megírni, ami eddig benne történt, és jó lenne már megmutatni, milyen halvány köze van az I want my hand back Kisekae képregényhez :D

Szóval boldog karácsonyt és még boldogabb új évet mindenkinek, aki ide talál nézni.

Lesz folytatás.

Előző fejezet: alvaro84.deviantart.com/art/TR…
Következő fejezet: alvaro84.deviantart.com/art/TR…
Comments0
anonymous's avatar
Join the community to add your comment. Already a deviant? Log In